Már nem elérhető a Facebookon a „Ne szavazhasson, aki SOHA nem élt itt” elnevezésű, korábban 36 ezer követővel rendelkező oldal, amely a határon túli magyarok szavazati joga ellen kampányolt. Mint arról elsőként beszámoltunk, a DK politikáját népszerűsítő, de a párt által fel nem vállalt oldalon egyebek mellett zombikként ábrázolták a határon túliakat, illetve lopott fotóval – egy székelyföldi panziótulajdonos családi képével visszaélve – terjesztettek hazugságokat.
A múlt pénteken közzétett posztban az állt: „Levelet kaptunk a Pásztor családtól. Írásukban boldogan fejtik ki, hogy ugyan egy percet nem éltek Magyarországon, és nem is akarnak idejönni, mert jó nekik Erdélyben, de mégis el fognak menni szavazni a 2018-as választáson, hogy továbbra is kapják a pénzt a Fidesztől! Undorító, elég a szavazatvásárlásból! Lájkold és oszd meg a képet, ha te is elvennéd a Pásztor család szavazati jogát!”
A fotóra tett felirat többszörösen is hazudik: a képen Parajdi Kálmán Endre Felsősófalván élő panziótulajdonos és családja látható, a képet egy albumba készítették. A család hét évig Zalaegerszegen élt és dolgozott, majd tíz éve költöztek vissza a székelyföldi Felsősófalvára, ahol utazási irodát visznek és a Sóvidék Panziót és Vendégházat üzemeltetik. Nem regisztráltak a választásra, és ez azt jelenti, hogy nem is szavazhatnak. Ennek ellenére a posztot egyetlen nap alatt 7500-an osztották meg, és csaknem 700-an szóltak hozzá, sokan alpári hangnemben, a határon túli magyarokat gyalázva. A Budapesti Rendőr-főkapitányság már nyomoz az ügyben.
A határon túli magyarok szavazati joga ellen kampányoló DK korábban közleményben tagadta, hogy bármi közük lenne a mára letiltott oldalhoz, ami ennek ellenére feltűnően sok DK-s tartalmat osztott meg.
A Facebook-oldal ugyan már nem elérhető, de ugyanezen a néven indult egy zárt csoport is. A felvételhez három kérdésre kell válaszolnia a jelentkezőnek, az utolsó elég árulkodó: „Gyurcsányt vagy Orbánt választod?” Az ismeretlen adminisztrátor azt is jelzi, hogy aki nem válaszol a kérdésekre, annak elutasítja a jelentkezését.