A második világháborúban, 1941 áprilisában a Délvidék visszakerült magyar fennhatóság alá. 1942 január–februárjában Újvidéken és környékén a magyar honvéd- és csendőralakulatok által végrehajtott partizánvadász razziákban 3-4 ezer, főként szerb és zsidó vesztette életét. Az 1942-es „hideg napok” után két és fél évvel, az 1944–45-ben tartó jugoszláv katonai közigazgatás idején Tito partizánjainak válogatott kegyetlenségek sorát felvonultató akcióiban becslések szerint 20-50 ezer délvidéki magyar vesztette életét. Az akció célja a térség etnikai arányának megváltoztatása volt.
A titói diktatúra, majd a milosevici dühöngő nacionalizmus évei után az elmúlt időszakban normalizálódni kezdtek a szerb-magyar kapcsolatok; ahogy Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnöke mondta, a délvidéki magyarság a reneszánszát éli. A szerb parlament 2013. júliusi rendkívüli ülésén elsöprő többséggel fogadta el a magyarok ellen 1944–45-ben elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozatot. A szerb és a magyar köztársasági elnök közös főhajtása után pedig nem lehet úgy tenni, mintha az 1944–45-ös események nem történtek volna meg – ezt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mondta. Hozzátette, a magyar-szerb történészi vegyes bizottság munkája, a szerb parlament deklarációja, a csúrogi emlékművek fölavatása mind ékes bizonyítékai a pozitív folyamatoknak.
