A két államfő közös főhajtása a délvidéki magyarság által régóta várt, történelmi esemény volt, hetven évvel a vérengzések után első ízben történt meg ez a gesztus. A csúrogi megemlékezésre a Vajdaság minden szegletéből érkeztek buszokkal magyarok, becslések szerint mintegy két-háromezren gyűltek össze az egykoron vesztőhelyként szolgáló csúrogi sintérgödör helyén létesített, magyar áldozatoknak emléket állító szoborkompozíciónál, amely apát és fiát ábrázolja, háttérben egy megtépázott feszülettel.
A csúrogi megemlékezést élőben közvetítette a vajdasági állami televízió, és részt vettek rajta a délvidéki magyar pártok és civil szervezetek vezetői, köztük Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke is. Vajdasági magyar és szerb ortodox vallási vezetők is jelen voltak nagy számban a megemlékezésen, a közös elnöki főhajtás előtt a magyar áldozatoknak állított szobor előtt Pénzes János szabadkai római katolikus püspök vezette az egyházi szertartást, Irinej bácskai szerb ortodox püspök pedig fohászt mondott; majd az úgynevezett Topalov raktárban, a szerb áldozatok emlékére kialakított múzeumban fordított sorrendben történt mindez.
Az egyházi vezetők fohásza után Áder János és Tomislav Nikolić együtt helyezett el koszorúkat, és hajtott fejet az áldozatok előtt. A közös elnöki főhajtás után a két államfő a csúrogi ortodox templom előtti téren mondott beszédet az egybegyűlt magyarok és szerbek sokasága előtt.
Áder János azt hangoztatta, hogy hét évtizeddel ezelőtt vér folyt Csúrog utcáin. „Magyar és szerb emberek haltak meg. Ártatlan szerbek 1942-ben és ártatlan magyarok 1944–45 telén. Ártatlan magyarok, mert voltak, akik úgy vélték, az ő nemzetük ártatlan áldozataiért egy másik nemzet ártatlan áldozatainak vérét kell kiontani” – hangoztatta a magyar köztársasági elnök.
„Ami itt és a környező magyarlakta településeken történt, tömeges bosszúhadjárat része volt. Véres bosszú azért, amit más magyar emberek követtek el ártatlan szerb emberekkel szemben" – folytatta a magyar államfő. Hozzátette, hogy ez a bosszú bűnben fogant és erkölcstelen volt, mint ahogy ugyanilyen bűnben fogant és erkölcstelen cselekedet volt minden egyes ártatlan szerb élet kioltása.
„Közel 70 évet kellett várnunk arra, hogy egymás szemébe nézve közösen is kimondhassuk: a bűnnek nincs származása sem nemzetisége, nincsenek bűnös népek, csak bűnös tettek, bűnös indulatok, bűnös emberek vannak” – mondta Áder János.
A „bűnös nemzetnek a bélyege” teherként nehezedett a délvidéki magyarságra, és most sikerült levetni ezt a terhet, ami nagy lökést adhat a magyar közösségnek – mondta Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke az MTI-nek nyilatkozva a szerdai csúrogi megemlékezés után. Korhecz Tamás szerint nehéz szavakban kifejezni a történelmi esemény jelentőségét. Nagyon sokan és sokat dolgoztak azon, hogy ez megvalósuljon, és az utolsó percig voltak kételyei afelől, hogy sikerül-e megrendezni a közös megemlékezést a magyar és a szerb államfő részvételével. „Ezt nagyon sokszor el kell mondani, és világgá kell kürtölni. Sok közép-európai nemzet erre nem volt képes. A II. világháború vége felé hihetetlen súlyos bűnöket követtek el magyarok, németek és más népek ellen, és nagyon sok esetben elmaradt ezeknek az eseményeknek a kivizsgálása. Úgy tűnik, hogy Szerbia összeszedte erejét, és képes volt erre. Azt gondolom, ez lehetőséget teremt arra, hogy az autonómia eszközeivel is élve a magyar közösség valóban úgy érezze, hogy Szerbiában van jövője” – mondta Korhecz Tamás.
„Az, hogy a Szerb Köztársaság államfőjével ma itt állunk, világos üzenetet jelent. Azt üzeni minden magyarnak és minden szerbnek, hogy nekünk, ma élőknek van erőnk szembenézni a múlttal, és van erőnk szembenézni az igazsággal” – hangoztatta az államfő. Azt a gondolatot fejtette ki beszéde végén, hogy az államfők közös csúrogi főhajtásával és megemlékezésével a szerb-magyar együttélés története egy olyan fontos nappal vált gazdagabbá, amelynek dátumát arany betűkkel őrzik majd meg az utókornak a két ország kapcsolatáról szóló történelemkönyvek.
Tomislav Nikolić a csúrogi templom előtti beszédében nagy teret szentelt a történelmi múlt eseményeinek, kitérve a két nép hősies harcára az Oszmán Birodalom ellen, és az önálló államok létrehozásáért folytatott küzdelmekre. A szerbek és a magyarok régmúltban gyökerező kulturális és szellemi kapcsolatairól beszélt, számos példát hozva fel bizonyítékul. A szerb államfő a szerb és a magyar nép történelmi ellentéteire, a közös múlt tragédiáira is kitért, felidézve az első és második világháború vérzivataros eseményeit.
„Nem felejthetjük el, hogy minden áldozatnak és bűnelkövetőnek van neve” – hangoztatta Tomislav Nikolić, s hozzátette, hogy a múlt nem változtatható meg, de okulni lehet belőle, és mai generációnak a feladata az, hogy megállapítsa a személyes felelősséget az elkövetett bűntényekért. Mindenekelőtt emlékezni kell és meg kell bocsátani egymásnak – tette hozzá.
„Az utódoknak úgy kell emlékezniük a mai, mindkét oldalon ártatlanul meggyilkolt emberek emlékének szentelt eseményre, mint népeink őszinte megbékélésének a szimbólumára” – mondta Tomislav Nikolić. A szerb államfő hozzátette, úgy tekint Áder János szerbiai látogatására, mint amellyel a két ország közötti együttműködés újabb, még intenzívebb és gyümölcsözőbb szakaszába lépett.
A szerb kormány soron következő ülésén helyezi hatályon kívül a kollektív háborús bűnösséget kimondó második világháborús határozatot, amely egyes délvidéki magyar települések lakóira is vonatkozott, míg Áder János a szerbiai parlamentben szerdán kért bocsánatot azokért a bűnökért, amelyeket a második világháború során magyarok követtek el ártatlan szerbek ellen.
A második világháborúban, 1942-ben Újvidéken és a környező településeken vezetőik önhatalmú utasítására magyarok mintegy 3300-3800 szerb és zsidó embert gyilkoltak meg a szerb partizánok ellen indított razziában. Szakály Sándor történész megállapítása szerint – a közkeletű vélekedéssel ellentétben – a csendőrök részéről nem történt jogszerűtlen fegyverhasználat. Az önkényes kivégzésekért néhány alacsonyabb rendfokozatú katonatiszt volt a felelős.
A háború végén a szerb partizánok módszeresen gyilkolták a magyar lakosságot: becslések szerint 30-50 ezer lehet az áldozatok száma. Az etnikai arányokat jelentősen megváltoztató, hihetetlenül kegyetlen módszereket felsorakoztató tömeggyilkosságokat évtizedeken át elhallgatták Jugoszláviában, a tömegsírokba, csatornákba, dögkutakba dobált áldozatokra emlékezni is tilos volt. A partizánok a magyarság ellen elkövetett népirtása huszadik századi történelmünk egyik legnagyobb tragédiája. A szerbek közellenségként tekintettek a horvát, a német és a magyar lakosságra; ahogyan Kamarás Mihály ferences szerzetes írta naplójában: Tito katonái számára maga a magyarság volt a bűn.
A második világháború idején a magyarok elleni szerb vérengzés egyik tetőpontja Csúrogon volt, ahol 1944-ben gyakorlatilag kiirtották a település teljes magyar lakosságát.
A mintegy 40 ezer lemészárolt és 85 ezer, szülőföldjéről elüldözött magyar kálváriáját eddig jobbára csak újságírók és más helyi értelmiségiek által megjelentetett kisebb-nagyobb publikációk tárták fel, ezek azonban inkább csak helyi epizódokat tárgyalnak. Hogy mi történt a nagyobb városok magyar – és német – polgáraival a rettegés hónapjaiban, azzal kapcsolatban egyáltalán nincsenek szaktudományos szintű kutatások, hangzott el az MTA dísztermében Matuska Márton szakújságíró tavaly novemberben tartott előadásában. Ennek csak az egyik, el nem fogadható indoka lehet az, hogy a szerb hatalom minden eszközzel akadályozta és akadályozza máig az ilyen irányú történelmi feltáró munkát, de Szabadkán még a temetőbeli kegyhely kialakítását is.
