A szakértő kiemelte: Szerbiában óriási trauma „a Koszovó-tragédia”, mert a területnek hatalmas a szimbolikus jelentősége. Koszovó elvesztését a szerbek máig nem emésztették meg, és emiatt alakult ki félelem a Vajdaság elvesztésétől. A magyarság aránya azonban már csak tíz százalék körül van a tartományban, ezért ez csak fóbia – vélekedett.
Úgy látja, ez az aggodalom a legmarkánsabban a szerb alkotmánybíróság tavaly decemberi döntésében jelent meg, a testület ugyanis a statútumot „szinte teljesen érvénytelenítette”. Ebbe a hangulatba illeszkednek a nemzeti tanácsokat érő támadások is – tette hozzá Várady. Hangsúlyozta: a Magyar Nemzeti Tanács már korábban kijárta a fontosabb jogok átruházását, így – mivel ezeket vélhetően már nem érinthetik – a mostani jogfosztások nem annyira fájóak a magyar kisebbségnek.
A szakértő emlékeztetett: Tito talán az egyetlen vezető volt Közép- és Kelet-Európában, aki nem tartozott országa etnikai többségéhez, ugyanis horvát volt, míg Jugoszláviában a szerbek voltak többségben. A hatalom megőrzéséhez ezért egyensúlyra volt szüksége a nemzetiségek között, és a nacionalizmus háttérbe szorult. A kisebbségek így Tito Jugoszláviájában lényegében jobb helyzetben voltak, mint Romániában vagy Csehszlovákiában – mutatott rá.
Az egyetemi tanár felidézte azt is, hogy Slobodan Milosevic idején a nacionalizmus biztosította a politikai hatalmat, ezért egészen más lett a kisebbségek helyzete. Ugyanakkor abban az időben merült fel és került előtérbe a perszonális autonómia gondolata, amelyet a nemzeti tanácsok lettek volna hivatottak megvalósítani.
Várady Tibor szerint az első valóban határozott lépés a kisebbségekről szóló törvény megalkotása volt 2002-ben, már Milosevic távozása után. Mivel a délvidéki magyar politikusok korábban Milosevic ellenfeleként politizáltak, érdekszövetségbe kerültek azokkal a politikusokkal, akik Milosevic után jutottak hatalomhoz, és ez jó tárgyalási pozíciót adott nekik – magyarázta. Hozzáfűzte: természetesen nemcsak kisebbségbarát vélemények fogalmazódtak meg, de a törvény megszületett, ami nagy előrelépést jelentett, bár a nemzeti tanácsok hatásköreit csak általánosságban írták le.
Mint mondta, 2009-ben külön törvény született a nemzeti tanácsokról, és ez már valódi hatásköröket biztosított nekik. A magyarok nemzeti tanácsa jobban gazdálkodott a hatásköreivel, mint más kisebbségeké, mert nagyobb értelmiségi kör kapcsolódott hozzá – vélekedett a szakértő.
Az alkotmánybíróság decemberi döntése szerint a Vajdaság statútumának kétharmada nem egyeztethető össze Szerbia alaptörvényével, ezért át kell dolgozni vagy újra kell írni; s minderre hat hónapot adott. A testület alkotmányellenesnek minősítette a nemzeti tanácsokról szóló törvény egyes szakaszait is, és ezzel a testületek számos szerzett jogát megnyirbálta.
Mindenképpen meg kell változtatni a szerb alkotmányt, az országot enélkül „nem lehet rendbe tenni” – jelentette ki Pásztor István, a vajdasági képviselőház elnöke. A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a magyar politikus azt is hangsúlyozta, hogy nem ismétlődhet meg az, ami 2006-ban történt, vagyis hogy az alkotmányt az aktuális politikai érdekek mentén, a valóságtól elrugaszkodva írták meg. Pásztor ehelyett az alkotmánymódosításról szóló nyílt vitát kezdeményezett.
Elhangzott az is, hogy az európai uniós csatlakozási folyamat során kétségkívül meg kell változtatni Szerbia alaptörvényét. Vladimir Dzamic politológus ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a március 16-ai előre hozott parlamenti választások után a képviselőknek lehetőségük lesz arra, hogy átdolgozzák a jelenlegi alkotmányt, mert „ilyen alaptörvénnyel Szerbia nem válhat az EU teljes jogú tagjává”.
A Vajdaság statútumát átdolgozó munkacsoport képviselője is felszólalt az újvidéki közvitán. Mirjana Jovanovic Tomic úgy értékelte, hogy Szerbiának teljesen új alkotmányra van szüksége, mert a jelenlegi alaptörvény törvényessége nagymértékben megkérdőjeleződött.
