Útravaló Erdélyből – Kallós Zoltán

A Balladák könyvének szerzője nemrég hunyt el. 90 évesen talán az egyik utolsó interjúját adta erdélyi kollégáinknak.

MN
2018. 04. 08. 8:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kallós Zoltán erdélyi néprajztudós, népdal- és balladagyűjtő díjait képtelenség felsorolni. 1990 óta nem telt el úgy három év, hogy a munkásságát ne jutalmazták volna valamilyen kitüntetéssel, de volt, hogy egy évben több elismerést is kapott.

Csak a legfontosabbakat említve: kétszeres Kossuth-díj, Magyar Corvin-lánc, Nemzet Művésze cím. A februárban, 92 évesen elhunyt néprajzi polihisztor tavaly az Europa Nostra-díj internetes szavazással megítélt közönségdíjasa lett.

Két éve, 90. születésnapi köszöntőjén adott interjújában a moldvai csángók magyar identitásának megőrzését illetően pesszimistán, a magyar táncházmozgalom fennmaradását tekintve pedig optimistán tekintett a jövőbe. „A kultúránk tartott meg minket ezer évig” – vallotta.

A Kallós Zoltánnak balladákat mondó, éneklő és zenélő emberek már szintén nem élnek. De a dalok, balladák a tudós gyűjtő segítségével megmaradtak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.