Tisztelet a melleknek

Van a széplelkeknek az a párját ritkító hazugságuk, hogy ők először a szemét nézik meg jól egy nőnek.

A nők jelentős része elégedetlen a melleivel. Ha kicsi, az a baj, ha meg nagy, akkor az. Pedig a férfiaknak az első ősi, sunnyogó pillantás után már nem ez a lényeg. Ennek ellenére szénné keresik magukat a plasztikai sebészek.

A mell a védelem, a gyengédség, az anyaság, a szeretet, a bőség és a termékenység feminin szimbóluma. A kehely, amiből az élet árad, az újjászületés gyönyörű jelképe. A jobb mell a Nap, a bal a Hold. Az érzékiség megtestesülése. A levágott és tálcára vagy serlegbe helyezett mell Szent Ágota attribútuma.

Angelina Jolie melleivel van tele a sajtó, illetve azok hiányával. Joggal. Angelina Jolie-nak szép mellei voltak, erről bárki meggyőződhet például az Eredendő bűn című film megtekintésekor. A döntés, amit meghozott, messze túlmutat egy személyes tragédián. Példamutatás, bátorság, hősies tett. Eddig is nagyon bírtam az egész családjával együtt (egy nagyon gazdag embernek így kell munkálkodnia embertársai érdekében), de most már mélységesen tisztelem is.

Angela Merkelt már kevésbé. Az egykori KISZ-titkár asszony a következő kijelentésre ragadtatta magát : Mindent meg kell tenni, hogy Magyarország a helyes útra térjen, de az Európai Unióból való kizárást nem érdemes kilátásba helyezni.

Köszönjük szépen, nagyon kedves. Egyébként úgy hallottam, van élet az unión kívül is. Aminek az egyetlen előnye, hogy a tagországok politikusai nem ugrasztanak egymásnak szerencsétlen ágyútöltelékeket. Egyelőre. Nekünk tökéletesen elég lenne egy Horvátországgal és (bizony!) Romániával felspécizett visegrádi közösség, Gdansktól Dubrovnikig, Merkelék meg cseszegessék egymást.

Ha a nép nem fél a hatalomtól, a hatalom akkor tökéletes.
Ne szorítsátok ki hajlékaiból, ne rontsátok meg az életet.
Ha nem nyomjátok el a népet, nem fog megvetni titeket.
Ezért a bölcs ismeri magát, de nem ismerteti, szereti magát,
de nem szeretteti, neki nem a távoli kell, hanem a közeli.

(Lao-ce: Az út és erény könyve)

Martin Schulznak, az Európai Parlament szocialista elnökének viszont végképp elment a maradék józan esze is. Ez a derék nagy barom azt találta mondani egy belga lapnak, hogy „Magyarország meg akarja számolni zsidóit.” Nem tudom, ki hogy van vele, de nálam most szakadt el végképp a cérna. Tehát: anyádat, Schulz. Kikérem magamnak a családom, a gyerekeim, a honfitársaim, a keresztény, a zsidó, a buddhista barátaim nevében. Betelt a pohár.

Ha már ezt a tahót nem lehet egy tetőléccel foganatosított, jól irányzott zenütéssel tarkón vágni egy közepes kocsmában, és ezzel rátéríteni a merkeli helyes útra , akkor fel kell jelenteni a nemzetközi bíróságon. Az esetleges bocsánatkérésével kitörölhetjük. Be kell perelni tízmillió rendbeli becsületsértésért, rágalmazásért és a jó hírnév megsértéséért, valamint az elmaradt haszonért (ki a franc akar olyan országban pénzt költeni, ahol számolgatják a zsidókat), és olyan kártérítést ráverni, amitől elmegy a kedvük a többieknek is.

Tisztelem viszont Tamás Gáspár Miklóst és Orbán Viktor Tsüllögöt. Európai úriemberek így leveleznek, miközben az Európai Parlamentben egy gyerekmolesztáló hőbörög.

És végül, de nem utolsósorban nagyon tisztelem Seszták Ágnest. Egy igen drága tranzakció című publicisztikájában (Magyar Nemzet, május 16.) leír egy újabb bicskanyitogató bankaljasságot, valamint két, újságíróknak szóló jó tanácsot. Ezek közül az egyik, hogy saját problémáiddal ne terheld az olvasót, nem biztos, hogy érdekli. Még szerencse, hogy ő maga képtelen megfogadni ezt a kis javaslatot, szegényebbek lennénk néhány millió olyan leütéssel, amelyek remekül mutatják meg az egyéniben rejlő közöst. Aztán két napra rá rögtön rá is tett egy lapáttal. Egy bátor nő című jegyzetében (Magyar Nemzet, május 18.) olyan coming outtal jelentkezett, amivel kapcsolatban csak az Angelina Jolie-történet hívószavait tudom elismételni. Bátor és példamutató.

Kibiztosítok magamon egy empátiagránátot és beleképzelem magam Angie és Ági helyébe. Nem nehéz, voltam én már halott is. A lányaimmal beszélgetek a masztektómiáról, mert fontosnak érzem, hogy tudjanak ezekről a kemény nőkről. Tökösek, mondja az egyikük. Erről meg az jut eszembe, hogy vajon mit tettem volna a helyükben. Önsajnálat, kétségbeesés, vodka literszám. És aztán?

Hiába na, Bovaryné én vagyok.