Egy kereszteződésben fiatal lány szórakoztatja a várakozó autósokat. Hulahoppkarikával zsonglőrködik, adott jelre megjelenik egy kiskutya is. Tüneményesek. A pénzkeresetnek akadnak jóval gázosabb formái is. Buddhista szerzetesnek tűnő szerzet közeledik. Illendően üdvözöljük egymást, a béke és a tisztelet gesztusával. Átnyújt egy kis papírt, szerencse- vagy jókívánság, gondolom. Megköszönöm, és mennék tovább, de visszatart. Írjak alá egy noteszben; a táblázat másik oszlopában számjegyek, csupa tízezres. Leesik. Visszaadom, a valagba rúgást a zen jegyében mellőzöm. Csalódás az marad. Persze valahogy el kell kezdeni, a Bugattit nem adják ingyen, a kontroll- és értékvesztett nyugaton szépen hasítanak a nejlonguruk és egyéb szélhámosok. De Indiában is.
Például az Igaz Ügy felekezetet igazgató Gurmít Rám Rahim Szing sem sorolható egyértelműen a szent életű emberek sorába. A hatvanmilliós(!) gyülekezet felett diszponáló „élő isten” irgalmatlan vagyont gyűjtött össze szerencsétlen követőitől, talán még Kim Dzsongunnál is betegesebben vonzódik a luxusautók iránt, szerte a világban negyvenhat ásramot működtet, saját élelmiszerlánca van és vagy ezer hektár földje. A művészetek iránt is fogékony, így aztán számos bollywoodi filmben is szerepelt mint akcióhős, és egy performance keretein belül hindu és szikh istenek kontójára humorizált, majd celebrált egy olyan esküvőt, amelyen ezer férfi vett feleségül prostituáltakat. Az már viszont még ennyire sem vicces, hogy gyilkosság is írható a számlájára, valamint négyszáz hívét sikerült rávennie önkasztrálásra azzal a kecsegtető ajánlattal, hogy ezzel közelebb kerülnek Istenhez. Így aztán azt gondolhatnánk, mindenki fellélegzett a hír hallatán, hogy ezt a magasan kvalifikált férfiút a minap csak sikerült elmeszelni húsz évre két női tanítványának megerőszakolása miatt. Nőkként tízre tehát. De nem, inkább zavargások törtek ki az országban, de olyanok, hogy a rendfenntartó erők végül tűzparancsot kaptak, a jelenlegi mérleg 38 halott, kétszáz sebesült, ezer letartóztatás.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!