Az egészben az a legszomorúbb, hogy a többmilliós megvezetett tömegből senkinek nem jutott eszébe, hogy legalább most azt mondja: nekem ebből elegem van, szabad ember vagyok, együttérzek Edward Snowdennel, szolidáris vagyok vele, Zuckerberg meg húzzon ki az otthonomból, kiszállok. Már rég késő persze, na de a gesztus! Vagy csak egy napig nem használni ezt a sok szemetet. Olyan ez, mint a heroin, csak rosszabb. És méne bé a sok birka az akolba, önként és dalolva.
Horvátország az Európai Unióban. Egy büszke és szabad nép végnapjai.
A haladás és a fejlődés nevében, ámen. Így végződik a nagytőkések, a nagybirtokosok, a bankárok, a multinacionális cégek, a globalisták, a világkormányt vizionáló, hatalmi tébolyban szenvedő Bilderbergek, a végtelenségig gátlástalan Zuckerbergek, a titkosszolgálatok és a mindezeket kiszolgáló szórakoztatóipar prominenseinek imája, alighanem az Antikrisztushoz. Nyomukban szegénység, kiszolgáltatottság, kizsákmányolás, háborúk és környezetszennyezés. A pusztulás képei.
A fogyasztói társadalom totálisan elbutítva néz ki a fejéből Godard roncstelepén. A haladás és a fejlődés bigott főpapjai az utóbbi időben Kínát és Brazíliát figyelték, miközben gyerekeket áldoztak fel. Mert ezekben az országokban lenyűgöző a fejlődés, még akkor is, ha alkalmanként megesznek tízezer kutyát, vagy ha a városi lakosság jelentős része favellákban él. Na de a GDP! Közben Kína éppen most billent meg egy kicsit a nagy menetelésben, Brazíliában pedig szociológusok és politológusok vakarják a fejüket, hogy mi a fenét keresett kétmillió ember az utcákon, akikkel a népesség hetvenöt százaléka szimpatizált. A kínai braziloknak el kell dönteniük, szamba és Lao Ce, vagy napi tizenkét óra a szalagnál. A kettő együtt nem megy.
