Tavaly március 8-án, éjfél után negyven perccel menetrend szerint elindul a Malaysia Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó 370-es járata. A 227 utas és 12 fős személyzet a modern repülés egyik csúcsmodelljén, egy Boeing–777-200-ason indult neki a terv szerint valamivel több, mint hatórás útnak. A pilótafülképen a bonyolult műszereket egy rendkívül tapasztalt kapitány, az 53 éves Zaharie Ahmed Sah és a másodpilóta, a tripla hetest oktatói felügyelet nélkül először irányító 27 éves Farik ab-Hamid felügyeli. Nem véletlen a „felügyeli” kifejezés, mivel a Boeing új generációs gépén a legfőbb feladat a berendezések menedzselése, a gép szofisztikált rendszere ugyanis szinte elvezeti saját magát. A 370-es járat húsz perccel a felszállás után eléri az utazómagasságot, innentől pedig a robotpilóta veszi át az irányítást, egészen addig, amíg a pilóták el nem kezdik a gép felkészítését a leszálláshoz. Hajnali 1 óra 22 perc. A vietnami légiforgalmi irányítók hiába várják, hogy a már a Thai-öböl felett repülő 370-es annak rendje és módja szerint bejelentkezzen, a túloldal híváskor is néma és süket. A gépnek a radarról nyoma vész, és hajnali 2 óra 40 perckor hivatalosan is eltűntnek nyilvánítják.
Az amerikai pilótanő, Amelia Earhart eltűnése óta nem övezte ekkora rejtély egy repülő köddé válását. (Earhart Lockheed Electrájával kísérelte meg körberepülni a földet, amikor navigátorával, Fred Noonannal 1937. július 2-án a Csendes-óceán felett eltűntek. A roncsok és a holttestek soha nem kerültek elő.)
Az eddig válaszok nélkül hagyott, kínjukban sajtótájékoztatókon tajtékzó és tüntető családok talán nemsokára némi megnyugvást kaphatnak: több mint egy évvel az eltűnése után, 2015. július 29-én a Franciaországhoz tartozó Réunionon találtak egy Boeing–777-es tartozó csűrőlapot (ez a rész a gép fékezéséért és oldalirányú mozgásáért felel). Azóta több alkatrész is előkerült (valószínűleg) a szerencsétlenül járt gépből, így a nyomozás talán sínre kerülhet. Utólag az is kiderült, hogy a tenger az elmúlt hónapokban folyamatosan mosott ki roncsdarabokat, üléseket, bőröndöket, de helyi „takarítók” – akiknek tévé és internet híján dunsztjuk nem volt arról, hogy a fél világ a maláj gépet keresi – elégették a kisodort, szemétnek hitt, ám vélhetően kulcsfontosságú bizonyítékokat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!