A kor nem számít, Olaszországban legalábbis biztosan nem. Mindig is nagyon csíptem azokat a saját korukkal dacoló öregeket, akikkel gyakran találkozhatunk a mediterrán városkák utcáin. Kint ülnek a szabadban, isszák a vörösbort, eszik a polipot, sakkoznak, és nevetnek a politikán. Meg aztán jól elélnek kilencvensok évet. Giorgio Napolitano, a vén kommunista például nyolcvanegy évesen lett Olaszország államfője, tavaly mondott le hajlott kora miatt, majdnem betöltve a kilencvenet. Elődje, Carlo Azeglio Ciampi hetvenkilenc évesen ült be az elnöki székbe, ő jelenleg kilencvenöt esztendős.
A kor talján földön immár vice versa nem kérdés: a hét fontos, ám a foci-Eb miatt nem eleget hangsúlyozott híre, hogy múlt vasárnap ifjú főpolgármestert választottak Róma élére, aki ráadásul nő. Harminchét éves, vagyis a tojáshéj még ott van a fenekén, legalábbis a helyi politikai elit átlagéletkorát nézve. (Nem a fenekét.) Róma majd kétezer-nyolcszáz éves történelmében nem volt példa ilyesmire.
Virginia Raggi sikerének azonban nem női mivolta vagy fiatalsága miatt van elsősorban hírértéke, inkább amiatt, honnan jött és kiket képvisel az asszonyság. Az Örök Város élére ugyanis az 5 Csillag Mozgalom (M5S) nevű tömörülés jelölte – ez a név korábbi jelentős sikereik dacára egyelőre talán nem sokat mond idehaza, ám római tündöklésük így is izgalmas történet. Az M5S-t egy humorista, komikus, a most 67 éves (nem kor) Beppe Grillo alapította 2009-ben, kifejezetten protestpártként. Az sem lenne csoda, ha az M5S-ről az M2KP (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) jutna eszünkbe, csak előbbiek talán egy fokkal komolyabban veszik magukat. Ráadásul a kétfarkú kutyák egyelőre csak állítják magukról, hogy ma már a magyarok hetven százaléka őket támogatja, Virginia Raggi viszont valóban meg is szerezte a római szavazatok több mint kétharmadát. Grillo, a tömörülésen belül amúgy sokat bírált pártelnök úgy is kommentálta az eredményt, hogy a választók ezzel tulajdonképpen leváltották a Matteo Renzi miniszterelnök vezette demokrata pártot. Ami persze közjogi értelemben nem igaz, ám a komikustól ez még így is egészen visszafogott nyilatkozatnak számít. Az általa szervezett korábbi utcai tüntetéseken ennél jóval durvábban küldte el melegebb éghajlatra az elitet.