Jogi szégyenfolt: Kristóf csendőrnyomozó ügye

A magyar kommunista mártírok sorába emelt Ságvári Endre halála mások életére is tragikus hatással volt.

A cukrászdába Cselényi Antal rendőrdetektív lépett be elsőként. Őt követte Kristóf László és Palotás Ferenc, mindketten csendőrnyomozó törzsőrmesteri rangban szolgáltak, míg Pétervári János rendőr őrmester, gépkocsivezető kint várakozott. Az akciót irányító Cselényi Antal detektív közelmúltban elhunyt fia, Zimmer Ferenc egy korábbi interjúban az események idején vezetett naplója alapján adta elő a történetet: „Amikor kiszálltak a kocsiból, apám Kristóffal bement, Palotás pedig a kocsi és a cukrászda ajtaja között állt.

Odamentek az asztalhoz, ahol Ságvári ült egy másik egyénnel, bemutatkoztak, és felszólították őket, hogy igazolják magukat. Ságvári benyúlt az asztalon lévő aktatáskájába, mintha az igazolványát akarta volna kivenni, de egy pisztolyt húzott elő, és rögtön elkezdett lövöldözni.”

A visszaemlékezés szerint az első golyó Kristóf Lászlót érte, aki azonnal harcképtelenné vált. Mivel nem voltak tűzharcra felkészülve, Cselényi Antal, akinek Walther PP–22-es pisztolya a zsebében volt, megkísérelte lefogni Ságvárit. Kristóf Lászlónál eredetileg nem volt fegyver, induláskor otthon hagyta szolgálati pisztolyát, ahogyan később azt a bíróságon is elmondta.

A cukrászdába való belépésük előtt így Cselényi Liliput típusú, kis kaliberű tartalék fegyverét kérte el, de sebesülése miatt már nem tudta használni. Ságvári a Zimmer Ferenc által őrzött, máig meglévő lövedék alapján egy nagy kaliberű, kilenc milliméteres, főleg katonai célra szolgáló fegyvert használt, azzal lőtte vállon Cselényi Antalt, majd folyamatosan tüzelve kirohant a helyiségből. Útközben hasba lőtte a kocsiból kiszálló sofőrt, Pétervári János rendőr őrmestert is, aki később belehalt sérülésébe. Végül egy véletlenül arra járó katonától megrettenve visszaszaladt a cukrászdába, ahol a közben talpra álló Cselényi Antal leadta rá a végzetes lövést.

Ságvári Endre a mentőautóban halt meg, Pétervári János pedig néhány nappal később hunyt el a kórházban. Szabados Lajost őrizetbe vették, később kihallgatták, az adatok szerint a csendőrség besúgójává vált. A cukrászdában a tűzharc idején Szabados Lajos vallomása szerint a közelben álló felszolgálónőn kívül még tíz-tizenöt távolabb tartózkodó személy volt. A már a háború utáni perben folytatott vizsgálat idején Kristóf László karjából kioperáltak egy kis kaliberű lövedéket, amely alapján nem zárható ki, hogy Cselényi tartalék fegyvere mégsem Kristófhoz, hanem Palotáshoz került, s a dulakodás során az ő lövése érhette kollégáját.

A felettes szervek az eseményeket követően lefolytatott vizsgálat során a fegyverhasználatot jogszerűnek minősítették, az intézkedő csendőröket és rendőröket kitüntették. A Ságvári Endrét lelövő Cselényi Antal, fia közlése szerint, 1944 végén családostul elhagyta az országot, egy ideig Németországban tartózkodott.

Münchenben két magyar menekült feljelentette az amerikai hatóságoknál azzal, hogy otthon amerikai ejtőernyősöket lőtt le, ezért hat hónapig vallatták a dachaui koncentrációs táborban, amely akkor már amerikai irányítás alatt fogolytáborként működött. Közben Magyarországon távollétében életfogytiglani kényszermunkára ítélték, de mivel az amerikaiak az ellene felhozott vádakat nem látták bizonyítottnak, elzárkóztak a kiadatásától.

Feleségével és négy gyermekével Kanadában telepedett le, ahol haláláig munkásként dolgozott. Palotás Ferencet 1948-ban letartóztatták, és szadista kihallgatási módszerek alkalmazásának vádjával egy év múlva először halálra, majd életfogytiglanra ítélték. Bár már akkor is felmerült ellene a Ságvári Endre halálában való bűnrészességének vádja, azt bizonyíték hiányában még ejtették. 1956-ban kiszabadult, 1957-ben büntetésének mérséklése reményében önként jelentkezett a rendőrségen, rövid fogság után jó magaviselete alapján szabadlábra helyezték, de Kristóf László elfogása után ismét letartóztatták. A Ságvári-ügy miatti eljárás során végül őt is halálra ítélték és kivégezték.

Kristóf László csendőr törzsőrmester sérülése után többé nem állt szolgálatba, november végén az Alkotás utcai katonai kórházból Németországba szállították, ahonnan 1945 májusában érkezett haza nógrádverőcei otthonába. Mivel édesanyja meghalt egy légitámadás során, felesége pedig megsebesült, anyósához költöztek Békéscsabára. Ott napszámosként, földművesként dolgozott, időnként alkalmi munkából élt, majd 1956-ban belépett a termelőszövetkezetbe. Letartóztatásáig saját nevén élt, nem kereste senki, mert téves információ alapján holttá nyilvánították.

A forradalomban fegyveresen nem vett részt, de Békéscsabán segített a Budapesttel való rádiókapcsolat kiépítésében, emellett élelmiszert szállított és osztott szét a fővárosban. Kálváriája 1958. január 22-én kezdődött, amikor egy besúgó jelentése alapján letartóztatták, és bár menekülést kísérelt meg, láblövéssel a budapesti Mosonyi utcai rabkórházba került. Huszonkét hónapi eljárási procedúrát követően a fentebb említett vádak alapján többedmagával halálra ítélték.

Az utolsó beszélőn testvére, Magyar Ferencné Kristóf Eszter megkérdezte tőle, hogy más is terheli-e őt a Ságvári-ügyön kívül. „Kell hogy tudja a családom, hogy Ságvári miatt kell meghalnom” – válaszolta a férfi. A Kozma utcában végezték ki, teste máig ismeretlen helyen nyugszik.

A Kristóf-ügynek a 2006-os jogerős legfelsőbb bírósági döntést követően sem szakadt vége. A felmentő ítélet, bár a szélesebb közönség és a jogászszakma megelégedéssel fogadta, heves tiltakozást váltott ki azokból, akik a kommunista mozgalmi mártírok emléke megsértésének tekintették, hiába törölték közben az Akadémia állásfoglalása alapján Ságvári Endre nevét a közterületnek adható elnevezések közül.

Emiatt Kristóf László családja kénytelen volt több polgári pert is indítani. Az első egy volt ellenálló ellen zajlott, aki a csendőr törzsőrmestert nyilvánosan továbbra is háborús bűnösnek nevezte, a másik pedig egy hasonló vádakat hangoztató országos napilap ellen folyt. Mindkét esetben elmarasztalták az alpereseket. Kristóf László ítélete – ahogyan azt Zétényi Zsolt is megfogalmazza könyvében, „megfelelő tartalommal és formában, a helyes anyagi és eljárási jog alkalmazásával meghozott, jogtörténeti jelentőségű határozmány, amely az emberi személy méltóságát és a közjót megfelelően szolgálta” – továbbra is kérdéseket vet fel.

Többek között erről szól Békés Imrének, az ELTE büntetőjogi tanszéke időközben elhunyt vezetőjének Zétényi által idézett megállapítása: „A koncepciós perek háttérből mozgatói; az eljárásban részt vevő ávósok, ügyészek, bírák, börtönőrök, sőt sok esetben a védőügyvédek a korabeli törvények szerint is bűnözők voltak.” Ennek következményeit máig nem vonta le a bűnüldözés, írja Zétényi. A Kristóf-ügy – más nevezetes ügyekkel együtt – felveti a vérbírák és az ügyészek büntetőjogi felelősségét az általuk meggyilkolt emberek életéért.

Ez a büntetőeljárás célzatos, hamis jogi feltevésekkel folytatott nyomozás és per volt, ebben az értelemben tehát nem más, mint jogi eljárás látszatába burkolt emberölés. Kristóf László csendőr törzsőrmester ügye így próbaköve lett az erkölcshöz, az önkényuralomhoz, a politikai értékrendekhez, az emberi jogokhoz és értékekhez, az emberi méltósághoz való viszonyunknak.

(Jövő héten: interjúnk az egyik utolsó élő csendőrrel és történészi vélemények a csendőrségről.)