Úgy határoztam, hogy megfellebbezem a bírósági döntést, mely szerint Polanski nem adható ki az Egyesült Államoknak, ahol egy gyermek megerőszakolásával vádolják és körözik – nyilatkozta néhány napja a lengyel közrádiónak Zbigniew Ziobro, aki az igazságszolgáltatás központosítása folytán az igazságügy-miniszteri tárca mellé nemrégiben megkapta a főügyészi funkciót is. – Ha ő csak egy egyszerű ember, tanár, orvos, vízvezeték-szerelő, lakberendező lenne, biztos vagyok benne, hogy már rég kiadták volna bármelyik országból az Egyesült Államoknak.
Az amerikaiak az után kérték – sokadszorra – Polanski kiadatását, hogy két éve megjelent egy varsói ünnepségen. Ritkán mutatkozik nyilvánosan, általában franciaországi és lengyelországi házaiban tartózkodik, ha nem forgat épp valahol. Azokat az országokat, amelyek vélhetően kiadnák az Egyesült Államoknak, például Nagy-Britanniát, messziről elkerüli. Viszonylagos biztonságban Franciaországban és Lengyelországban van, hiszen e két országnak állampolgára, és a saját állampolgárát szinte semelyik állam nem hajlandó kiadni, legyen bármennyire is megalapozott a vád.
A lengyel miniszter szavai – talán most először – egybecsengenek a lengyel közvélemény többségének akaratával. A legutolsó felmérések szerint ugyanis az elmúlt években sokan elfordultak a rendezőtől. A fiatalabb generáció tagjai már kevésbé tekintenek rá afféle nemzeti kincsként, a lengyel kultúra globális nagyköveteként, mint szüleik nemzedéke. A mostani közvélemény-kutatások már azt mutatják, hogy a lengyelek háromnegyed része nem szeretné, ha Polanski megint megúszná a bírósági eljárást.
Roman Polanskit 1977. március 10-éig általános megbecsülés és rokonszenv övezte az Egyesült Államokban: kilenc évvel korábban a Charles Manson vezette szadista bűnözői csoport (az úgynevezett Manson család) betört a rendező amerikai házába, ahol brutálisan meggyilkolták terhes feleségét, a színésznő Sharon Tate-et. Egymás után kapta a felkéréseket, hírneve minden kaput megnyitott számára, és általános bizalmat ébresztett az emberekben.