A posztőszödi állapotban egyszerre tört fel az utca réseiből a politikai underground, amelynek radikális jobboldali része a 2006-ban még a MIÉP-pel súlyos kudarcot elkönyvelő Jobbikban és annak szubkultúráiban intézményesült. Másik fele sokéves belső és mozgalmi vívódás után megalapította a Lehet Más a Politika nevű pártot, vagyis az LMP-t.
Mindkét generációs világ létezett már korábban is, azonban néhány szubkultúra- vagy mozgalomkutatót leszámítva nem esett rájuk jelentősebb figyelem. Így aztán nem volt véletlen később a politikai és elemzői világ rácsodálkozása (lásd 2006. ősz kapcsán a szélsőjobboldali aktivizmusra) vagy értetlensége („mi az, hogy lehet más a politika”) sem. A szakirodalomban a „Kuruc.info-nemzedék” pártjaként leírt Jobbik azóta áramvonalasodott, Vona Gábor maga alá gyűrte pártját, erőforrás-koncentráció terén pedig maximalizál. Ehhez képest a napokban a „Critical Mass-nemzedék” pártja – azaz az LMP – saját széteséssztorija és egy olyan csalódástörténet újabb fejezetét kezdte el írni, amely egy politikai nemzedék haladó részét érinti.
Az LMP indulásakor maga volt a Nagy Integráció. Megalakulását a már említett többéves vita előzte meg: megérett-e az idő vagy sem egy zöld pártra; jobb- vagy baloldali legyen-e; lehet-e ideológiailag neutrális egy vállaltan ökoelkötelezettségű párt; lehet-e egy pártban felülemelkedni a vidék–város törésvonalon; párttá alakulás esetén mi lesz a (potenciális) hátteret adó globalizációkritikai és zöld-tudatos szellemi hátországgal? (Lányi András Élőlánc Magyarországért nevű pártja nem sokkal az LMP megalakulása előtt vérzett el.) Az alapítók 2009-ben látták megérettnek az időt arra, hogy reagálva a (poszt)gyurcsányi, (pre)orbáni magyar korszellemre, egy évvel az országgyűlési választás előtt Búbánatvölgyben úgy döntsenek: elindulnak.
A párt alapítói és első vonalasai között találhattunk egykori liberális jogvédő szervezetek munkatársaitól kezdve az európai szociális fórumok balos műhelybeszélgetéseit megjárt PhD-hallgatókon és humanista párti aktivistán, poszt-SZDSZ-es ifjú generációson át egészen az MDF-ből érkezőkig sok mindenkit.