Sokak szerint eljárt az idő a demokrácia fölött

Egy kutatás szerint egyre többen gondolják úgy, a demokrácia nem fontos, sokan inkább diktatúrát szeretnének.

Molnár Csaba
2016. 12. 18. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A második világháború óta fennálló világrendet az a Nyugaton axiómának hitt tétel vezérelte, hogy ha egy ország eljut a diktatúrából a demokráciába, ott is marad, ha az emberek elég gazdagok, a civil társadalom pedig elég erős. Ez a feltevés az emberek józan belátására apellált: a demokráciát megtapasztaló nép megérti, hogy az jó neki, és elutasítja azon politikai mozgalmakat, amelyek a jogállam lerombolására törekszenek. Nem minden politológus volt azonban ezen a véleményen. Egyikük Yascha Mounk, a Harvard Egyetem kormányzástudományi tanszékének oktatója, akit a The New York Times cikke szerint sokáig a legpesszimistább munkatársnak tartottak az egyetemen. Pedig talán végig igaza volt

Már korábbi könyvében (Stranger in my own country – Idegenként a saját hazámban) kimutatta, hogy az európai országok nem igazán képesek újradefiniálni a bevándorlás következtében multikulturálissá alakuló társadalomban is használható nemzeti identitásukat. Ez pedig a populista, antidemokratikus pártok előretöréséhez vezet szerte a kontinensen. Ez a megállapítás viszonylag közismert. Ugyanakkor – hangzik Mounk narratívája – az már korántsem egyértelmű, hogy az antidemokratikus populizmus előretörése csupán a társadalom megváltozott összetétele folytán felszínre törő ellentéteket meglovagoló pártok aknamunkájának következménye-e, vagy mélyebb, a szavazók elméjében rejtőző okai is vannak.

Évtizedeken keresztül úgy tűnt, hogy az adatok alátámasztják a demokráciák robusztussága mellett érvelő elméletet, hiszen a hetvenes évektől az ezredfordulóig folyamatosan emelkedett a „szabadnak” minősíthető államok száma. Latin-Amerikában elbuktak a katonai junták, Közép-Európában pedig rendszerváltozás következett be. 2005-től kezdődően azonban megfordult a trend, és a Freedom House szervezet felmérése a demokratikus értékek gyengülését kezdte mutatni. Ennek oka Mounk és ausztrál kollégája, Stefan Foa tanulmánya szerint az, hogy az emberek tömegesen fordulnak el a jogállamtól. A tanulmány a Journal of Democracy szaklap januári számában jelenik meg.

A kutatók egy három elemből álló jelzőrendszert dolgoztak ki, hogy jellemezni tudják egy-egy ország demokráciájának „egészségi állapotát”. Erre a skálára afféle korai riasztásként tekintenek. Az első elem azt vizsgálja, az ország lakói mennyire tartják alapvető fontosságúnak, hogy demokráciában éljenek. A második azt nézi, hányan vannak köztük, akik kifejezetten szeretnék, ha diktatórikus rendszer venné át a jogállamiság helyét, a harmadik pedig azon pártok támogatottságát figyeli, amelyek kifejezetten a fennálló rendszer elutasításával szereznek szavazókat. Ha az első elem mértéke csökken, a másik kettőé pedig nő, az adott demokrácia bajban van. Nem feltétlenül végzetes bajban, de e folyamatok előre jelzik az összeomlást.

Venezuela a törékeny demokrácia állatorvosi lova. A Freedom House indexe szerint a nyolcvanas években demokratikus országnak számított. Ám az akkori közvélemény-kutatások eredményeit beillesztve a most kidolgozott elméletbe (amelyet Mounk–Foa-tesztnek is hívhatunk) kiderült volna, hogy a demokrácia már akkor is a dekonszolidáció periódusában járt. A történet Hugo Chávez fémjelezte folytatása jól ismert. A szerzők másik példaként Lengyelországot említik, amely az évezred elején még a nyugati demokráciába való átmenet mintapéldája volt. 2005-ben viszont az emberek 16 százaléka már úgy gondolta, hogy a demokrácia „rossz” vagy „inkább rossz”. Hét évvel később pedig már 22 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy támogatna egy katonai diktatúrát.

A világ szempontjából még nagyobb baj, hogy a Nyugat vezető államaiban pontosan ugyanolyan folyamatok zajlanak jelenleg is, mint amelyek tönkretették Venezuelát a nyolcvanas évek végén. A demokrácia támogatottsága folyamatosan csökken, ráadásul a legfiatalabb felnőttek körében a legalacsonyabb (lásd ábránkat). Az összes vizsgált országban (Svédországban, Ausztráliában, Hollandiában, az Egyesült Államokban, Új-Zélandon és Nagy-Britanniában) a fiatalok sokkal kevésbé tartják életbe vágónak, hogy demokráciában éljenek. Bár Svédországban még a nyolcvanas években születettek között is többségben vannak a demokrácia hívei, Amerikában, Új-Zélandon és Angliában az arányuk a 25–35 évesek között alig éri el a harminc százalékot. Ehhez képest a nyolcvanéves korosztályban az emberek hetven vagy még magasabb százaléka elengedhetetlennek tekinti a demokráciát. Hollandia meglepő módon kilóg a sorból. Ott az időseknek csak a fele (és a fiatalok harmada) gondolja nagyon fontosnak a jogállamiságot.

Persze az amerikai kutatók kevésbé az európai folyamatok miatt kezdtek érdeklődni a téma iránt: ők Donald Trump győzelmét próbálják értelmezni. És a demokráciafelfogásban tapasztalható generációs szakadék támpontul szolgálhat. Az idősebb amerikaiak 43 százaléka szerint törvénytelen, ha a katonaság (vagy egy politikafüggetlen külső szereplő) beavatkozik és átveszi a hatalmat, ha a politikusok nem jól végzik a munkájukat. A nyolcvanas–kilencvenes évek szülötteinek azonban alig ötöde gondolja, hogy az efféle puccs illegitim lenne. Európában is hasonló a helyzet: míg 1995-ben csak az emberek hat százaléka gondolta úgy, hogy a katonai diktatúra „jó” vagy „nagyon jó” lenne, tavalyelőtt már 16 százalékuk nyilatkozott így.

A kutatók az okok feltárásába nem mentek bele, így kérdés, hogy a fiatalok „fasizálódása” zajlik-e éppen, vagy egyszerűen csak hidegen hagyja őket a „politika”, annak minden velejárójával együtt. Számos adat utóbbit valószínűsíti. Az amerikai és az európai fiatalok közül is kevesebben tartják fontosnak a polgárjogok érvényesülését, mint szüleik. A két világháború között születettek csak tíz százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy a szabad választások „nem fontosak”. A II. világháború utáni generációban ez az arány 14, míg az ezredfordulósok között már 26 százalék.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.