Mit üzen nekünk, ha Orbán Viktor Hararit olvas?

Hogyan uraljunk tömegeket? Mi lesz a kolbásszal? Egy könyv, melyből a miniszterelnök minden kérdésére választ kap.

Korábban már írtunk róla, hogy több forrásunk szerint is az utóbbi időben Orbán Viktor nem csak „antropológiai kérdésekben” mutat feltűnő érdeklődést (elsősorban az emberiség jelene, jövője foglalkoztatja, ezen belül is kiemelten természetesen, hogy milyen esélyei lehetnek a viszonylag kicsi, viszonylag szegény országoknak, mint Magyarország is), de kifejezetten elmélyült a fiatal izraeli történész munkáiban. Harari egyébként középkori hadtörténetből doktorált, csakhogy kezdő egyetemi oktatóként rábízták az emberiség történetéről szóló bevezető kurzus megtartását elsőévesek számára, mivel azt minden idősebb kollégája túl unalmasnak találta. Ám ő meg akarta mutatni, hogyan lehet azt érdekesen is csinálni; ebből született a rögtön világhírt hozó első könyve, Az emberiség rövid története. Ezután határozta el, hogy a múlt mellett a jövő kérdéseivel is foglalkozni kezd.

A Homo Deus – A holnap rövid története alapján Hararit kifejezetten érdeklik a jövő technológiai újításai, és bár nem ez a szakterülete, meggyőző mennyiségű adatot gyűjtött össze arról, hogyan alakítják át ezek már ma is világunkat. Nemcsak a tanulni képes játékszoftverekről vagy a Bach stílusában fúgákat komponáló, költőket megszégyenítő leleményességgel haikukat gyártó programokról ír, hanem természetesen azokról is, amelyek segítségével egész foglalkozási ágakat digitalizálhatunk.

Köztudott, hogy a miniszterelnök és a kormány programjának középpontjában a teljes foglalkoztatás elérése és megtartása áll; ebből a szempontból kifejezetten érdekes lehet Orbán Viktornak azokat a jóslatokat olvasnia, hogy akár egy évtizeden belül teljes szakmák gyakorlását vehetik át tőlünk a gépek és a szoftverek. (A régészek örülhetnek: Harari a The future of employment című tanulmányt idézi, ez alapján a régészet „szoftveresítésének” valószínűsége kevesebb mint egy százalék, mivel a régészkedés kifinomult tárgyfelismerési képességeket igényel, ráadásul emellett olyan kevés közvetlen hasznot termel, hogy belátható időn belül nem lesz cég, amelynek megérné „kőbalta-felismerő programokat” kidolgoznia.) Harari ezen a ponton vezeti be a „haszontalanok osztálya” fogalmát, amikor azt állítja, a közeljövő egyik nagy kihívása lesz a világ kormányai számára, hogy valahogy munkát, elfoglaltságot, megélhetést biztosítsanak azon embertömegeknek is, akik ily módon elveszítik az állásukat.

Ám a miniszterelnököt talán még jobban érdekelhetik azok a fejezetek, amelyekben a szerző a tömegek uralásáról értekezik. Harari Nagy Frigyes porosz uralkodót idézi, aki egy díszszemle alkalmával seregein végignézve így szólt az egyik tábornokához: „Teljes biztonságban nézünk szembe ezzel a hatvanezer emberrel. Valamennyien az ellenségeink, és egy sincs közöttük, aki ne volna erősebb vagy ne volna jobban felfegyverkezve, mint mi, mégis reszketnek jelenlétünkben, nekünk pedig semmi félnivalónk nincsen tőlük.” Elismerve, hogy némileg erőltetett a párhuzam, de Orbán Viktor a mai közvélemény-kutatási adatokat látva tisztában lehet vele, hogy választók milliói utálják, küldenék el a pokolba, sőt minden bizonnyal a választók többsége így van ezzel, neki egyelőre még sincs semmi félnivalója ettől a tömegtől, és minden jel szerint zsinórban harmadszor is kényelmes többséggel alakíthat kormányt. Hogy mi ennek az oka? Az, hogy a Fidesz már hosszú ideje képes olyan gondolati konstrukciót kínálni saját, bő kétmilliós szavazótáborának, amilyenhez hasonlót az ellenzék legutóbb csak több mint tíz éve tudott. Harari szerint egész civilizációnk ilyen fiktív struktúrákon alapul, hiszen a pénz, a törvények, de akár a futball szabályai is mind csak azért léteznek, mert kellően sok ember tartja őket valóságosnak. Nagy Frigyes azért lépdelhetett biztonsággal rettegésben tartott katonái előtt, mert tudhatta, hogy annak a hatvanezer embernek a fejében az ő császársága létező valami. Ma két és fél millió ember fejében Magyarország „jobban teljesít”, és hiába nem gondolja így majdnem kétszer ennyi szavazópolgár, egyelőre egyetlen párt sem tudott ennek a gondolati konstrukciónak a helyére olyat állítani, amelyet többen tartanának valóságosnak.

És miért képes a NER ilyen hatékonyan működni? Azért, mert egyelőre Orbán Viktor érzett rá a legjobban arra az algoritmusra, amely a magyar választópolgárok legnagyobb tömege számára vonzó. Az ember ugyanis nem más, mint algoritmusok összessége, ebben pedig semmiben sem különbözik egy italautomatától vagy akár egy élelmet kereső páviántól – ezt is Harari állítja a Homo Deusban. Ez a könyv szerintem leginkább vitatható része, a szerző itt talán túlságosan leegyszerűsítő megállapításokat tesz. (Nem is értem például, egy feminista blogger hogyhogy nem szúrta ki mondjuk azt a részt, amikor Harari a nőkről és a párválasztásról értekezik ugyanebben a szellemben.) De nem pont a Magyar Nemzetben írta meg Körömi Attila volt fideszes képviselő annak a frakcióülésnek a történetét, amelyen először mutatták be Habony Árpádot a pártnak, és ahol kerek perec megmondták, hogy mivel a „polgár” túlságosan elvont és értelmezhetetlen volt a tömegek számára, innentől faék-egyszerűségű üzenetekkel operálnak majd? Habony Árpád szemében a választó ugyanúgy egyszerű algoritmusok mentén működik, mint ahogy Harari leírja.

Szándékosan hagytam a végére a kérdések kérdését, amely a legjobban foglalkoztathatja mostanában Orbán Viktort: a köztudomásúlag vegán Harari ugyanis egyszerűen irtózik a nagyüzemi állattartástól, a könyvben is hosszú fejezetet szentelt neki, hogy az emlősök, például a disznók igenis intelligens, fejlett szociális érzékkel rendelkező, érző lények, ehhez képest jelenleg embertelen (állattalan/sertéstelen) körülmények között, gyakorlatilag élőhús-gyárként tartjuk őket addig, amíg az általunk kívánt súlygyarapodást el nem érik, aztán kegyetlenül végzünk velük, és feldolgozzuk a húsukat. Harari ezt egy ízben a „modern ember legnagyobb bűnének nevezte”, és kifejezte reményét, hogy a mesterségesen, sejtszaporítással előállított húsok kora jön el belátható időn belül, és akkor nem lesz szükség állattartásra. Kétségtelen, ha a tendenciát nézzük, efelé megyünk, és ezekkel a technológiákkal valószínűleg olcsóbban, ráadásul pont abban a mennyiségben és minőségben lehet egy jó adag lapockát előállítani, ahogy szeretnénk. Na de mi lesz ezután a csabaikolbász-fesztivállal? Erre még a Homo Deusban sem találni meg a választ.

Yuval Noah Harari: Homo Deus – A holnap rövid története. Ford.: Torma Péter. Animus Kiadó, 2017. 4980 forint