Ha a biztonságot nézzük a The Global Peace Index 2017-es összesítésében, amely az országokat rangsorolja, Ausztria a negyedik lett, Magyarország pedig a tizenötödik. Baj persze bárhol érhet, de a statisztika azt mutatja: Budapesten nagyobb eséllyel rúg le minket a villamosról egy BKV-ellenőr, mint hogy Bécsben késeljen meg egy migráns.
Mégis, amikor kiderült a baráti körömben, hova készülök, egészen szélsőséges indulatokat váltott ki a riportötlet. Magyarországon elillanni látszik az igény a józan, érvekkel alátámasztott vitára – ebben a kérdésben kizárólag migránssimogató vagy mélymagyar lehetsz, nincs köztes állapot. Ennek ellenére megpróbálom megfogalmazni – és csak azt –, amit láttam.
A világ legrégebbi vidámparkja, a Wurstelprater mellett működik immár több mint három éve a Magdas Hotel – az egyetlen olyan szálloda a földön, ahol (a vezetőség kivételével) kizárólag menedékkérők dolgoznak. Az elnevezés a bécsi Caritas szociális vállalkozásainak gyűjtőnevéből jön: Magdas logó alatt van használt elektronikai eszközöket újrahasznosító részlegük, és egyebek mellett készítenek dizájntárgyakat, valamint főznek nyugdíjasotthonok lakóira is. Munkavállalóik mind hátrányos helyzetűek: a menedékkérők mellett van rehabilitációs programjuk börtönből kikerültek számára, és dolgoznak náluk fogyatékkal élők vagy olyanok is, akik évek óta kiszorultak a munkaerőpiacról.
A kétcsillagos szálloda bécsi viszonyok között olcsónak mondható – a nagy foglalási oldalakon 19 ezer forint körüli összegért kaphatjuk meg a kétágyas szobát reggelivel egy éjszakára. Az épület magyar szemmel nézve kollégiumnak vagy munkásszállónak tűnik, és nem tévedünk nagyot – korábban nyugdíjasotthonként, még korábban pedig hajléktalanszállóként üzemelt. A recepción már tapasztaljuk a különbséget – a Szíriából érkezett hölgy a fejet, nyakat és a váll egy részét is eltakaró kendőt visel. A bár pultjában afgán nemzetiségű fiatal férfi. Vallása miatt ő nem fogyaszthat alkoholt, de a muszlim szabályok azt megengedik, hogy megérintse, árulja, sőt akár meg is kóstolhatná, ha végül nem nyeli le a szeszes italt.