A Royal Society becslése szerint a brit felsőoktatásban dolgozó kutatók tizenöt százaléka külföldi. Bár ez nem tűnik olyan soknak, beszédesebb, ha megnézzük, mennyien vannak a vezető egyetemeken. Oxfordban 24, Cambridge-ben 22, a London School of Economicson 38 százalék a kutató és tanító nem brit állampolgárok aránya. Még egyértelműbb a külföldiek – közöttük a magyarok – jelentősége, ha az innováció szempontjából legfontosabb tudományágakat nézzük: a fizikában 26 százalék a külföldiek aránya, a vegyészetben 25, a biológiában 22, az információtechnológiai tudományokban 20. Mire utal mindez? A vezető egyetemeken a külföldiek magas részaránya egyértelműen bizonyítja, hogy a legtehetségesebb külhoni kutatók érkeznek az országba, akik nem mennek el a kevésbé ismert egyetemekre, mert válogathatnak Oxford és Cambridge között. Ahogy Brian Cox, a televíziós ismeretterjesztő műsorokból is ismert fizikus megfogalmazta: „Évtizedeket (ha nem évszázadokat) töltöttünk azzal, hogy nyílt és befogadó légkört alakítsunk ki egyetemeinken. És nagyon sikeresek voltunk ebben: a világ legjobb kutatói és tanárai közül sokan választották otthonuknak az Egyesült Királyságot, bízva bennünk. De néhány óvatlan szó máris sokat ártott jó hírünknek. Alig lehetnek olyan külföldi kutatók, akik nem érzik rosszabbul magukat most Nagy-Britanniában, mint a referendum előtt. Ez a katasztrófa receptje.”
Persze – gondolhatják sokan – nem eszik olyan forrón a kását, az angolok sem olyan hülyék, hogy a zseniket (akiknek a képzéséért még csak nem is nekik kellett fizetniük) hirtelen hazaküldjék. Ebben talán igazuk van, a kormány utalt rá: aki most is az országban van, az maradhat. Ugyanakkor a jövőben kivándorolni szándékozó szakemberek esélyei érezhetően romlóban vannak. Theresa May miniszterelnök bejelentette, fejleszteni kívánják az orvosképzést, hogy (bár ezt már a kommentátorok tették hozzá) az ország önellátóvá váljon orvosokból. Magyarul a jövőben nem kívánnak annyi külföldi orvost látni a kórházakban. A helyzet bizonytalanságára jellemző, hogy szinte minden szakmai és tudományterületen naponta röppennek föl hol megnyugtató, hol nagyon is aggasztó hírek arról, hogy az ország miként fog viszonyulni a külföldiekhez.




