Már a pi-vizet is vizezik

Volt-e bármilyen tudományos alapja a pi-vízbe vetett hitnek, és milyen kísérletek folytak körülötte?

Mintha csak egy tündérmese kezdődne: 1964-ben egy távoli – a különféle forrásokban eltérő néven nevezett – japán kutatóintézetben a növényfiziológus Jamasita Akihiro (nevének japánbeli elterjedtsége körülbelül a magyar Kovács János gyakoriságával vethető össze) azt vizsgálta, hogy mi okozza a növények bimbózását. Először egy hormonra gyanakodott, de aztán rájött, hogy valójában egy vasat tartalmazó fémsó jelenléte változtatja meg oly módon a víz szerkezetét, hogy az ettől kezdve az életerő forrása lesz. Később elkezdte ennek a sónak, illetve – mint később kijelentette – „a víz legtermészetesebb állapotának” a vizsgálatát, és természetesen rájött, hogy az immár pi-víznek elnevezett szubsztancia gyakorlatilag mindent gyógyít, mindenre jó, semmire nem ártalmas, és még fizikai tulajdonságai is markánsan különböznek a sima vízétől. Sajnos Jamasita doktor munkásságáról többet nem tudhatunk meg, mivel világraszóló felfedezéseiről egy árva szó sem jelent meg a lektorált tudományos folyóiratokban.

Sajnos e csodaszámba menő tulajdonságok csak az adott japán vidék vizeire voltak jellemzők, ám csakhamar a Nikken cég – amely az ezoterikus egészségipar összes ágával, de különösen a legkülönfélébb módon reklámozott vízzel foglalkozik – tudósai kikísérleteztek egy különleges mechanizmussal (elektromágneses kezeléssel, kerámián keresztüli szűréssel) működő gépet, amelynek segítségével bárki bárhol előállíthatja magának a pi-vizet – már aki kifizeti a gép árát.

A pi-víz pedig csodákra képes. Az egyik sokat idézett „kísérletben” – amelyet sajnos még senki nem tudott megismételni, így el kell hinnünk a pi-víz-forgalmazók állításait – egy Japánban nagyra becsült aranyhalat zártak be étlen-szomjan egy akváriumba úgy, hogy a víz még a levegővel se érintkezhessen. Ha ugyanezt a kegyetlenséget sima vízzel csinálnánk meg, akkor az oxigénhiány egy nap alatt végezne szegény hallal, de a pi-vízben – a benne rejlő életenergiából táplálkozva – a hal öt–hét hónapig életben maradt. Arról sajnos nem szólnak a tudományos beszámolók, hogy miután fél év után kiengedték börtönéből, még mindig hajlandó volt-e teljesíteni a három kívánságot.

Ehhez képest már szinte közhelyszerű, hogy a pi-vízből kristályosított só a szokásos kocka helyett piramis alakú formát vesz fel, vagy az, hogy a pi-vízben vígan elélnek az édes- és a sós vízi halak is. A pi-víz – a vállalkozók leírása szerint – nem valamiféle csodaszer, nem kell hinnünk a varázslásban, hogy működjön, hanem színtiszta – nem felvizezett – tudomány. Az erősen változó, hogy a magyarázatok megmaradnak-e a klasszikus kémia és fizika szintjén, vagy elsüllyednek a célcsoport egyetlen tagja által sem érthető, de nagyon tudományosan hangzó kvantummechanika rejtelmeiben.

A pi-víz tehát (kivételesen) nem hungarikum, de ahogy az összes, hazánkba is begyűrűző áltudományos világdivat esetében, ennek is megvolt a magyarországi prófétája. Ő Fülöp László, aki könyvet is írt a csodáról Az életvíz története címmel, és a kilencvenes években gyakran szerepelt a sajtóban. A könyvben – szemlézte az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fizikusa, Vassy Zoltán – szó volt az élet meghosszabbításáról, sportteljesítmények fokozásáról, a talaj termőképességének javításáról. Sok követőre talált; akik vagy hittek neki, vagy pusztán a hiszékenyeken akartak nyerészkedni. A pi-víz-árusok tájékoztatóikban gyakorlatilag mindent leírtak a csodaszerről, amit nem szégyelltek. És nem voltak túl szégyenlősek.

Minden állítás azon alapvetés köré szerveződött, hogy a pi-víz úgynevezett filantróp, vagyis emberbarát anyag, olvasható Riedel Miklósnak az ELTE Kémiai Intézetében elhangzott, A pi-víz és társai – alkímia ma című előadásában. Ezek szerint a pi-víz minden étel ízét javítja, a káros baktériumokat öli, a jótékonyakat erősíti, a gyomokat öli, a kultúrnövényeket erősíti, egyszerre segíti elő a fogamzásgátlást (ha ezt szeretnénk), és gyógyítja a meddőséget (ha ezt szeretnénk). De nem csak az élő szervezetekre vannak csodálatos hatásai. Gyorsítja és erősíti a beton kötését, megakadályozza a vízkövesedést és a rozsdásodást, üzemanyagként (!) csökkenti a fogyasztást.

Fülöp Lászlóról – tudományos munkássága elismeréseképpen – még „relatív életidőt” is elneveztek. Ugyanis kimérték, hogy amikor megszületünk, testünk még 96 százalék pi-vizet tartalmaz – tehát teli vagyunk életerővel –, de ez a koncentráció életünk során folyamatosan csökken, és halálunkkor az arány pontosan 58 százalék. Ez alapján felrajzolható egy grafikon a szervezetre jellemző pi-víz-koncentráció és az életkor alapján. Ha ezután megmérik, hogy bennünk aktuálisan mennyi a pi-víz, meg lehet mondani, hogy még mennyit fogunk élni. Viszont a végítélet napja kitolható; természetesen éppen a tájékoztatást adó és a mérést végző forgalmazótól megvásárolható pi-víz fogyasztása által, méghozzá pontosan 18,3 évvel.

Kicsit komolyabbra fordítva a szót, azt érdemes tudni, hogy mágnesezhetik a vizet, amennyit csak akarják, a vízben lévő hidrogénatomok mágnesezettségi állapota egy-két másodperc alatt visszatér az alapállapotba (ezt relaxációnak nevezzük), tehát minden tudományos ismeret alapján elmondható, hogy a pi-víz-előállító gépből, csináljon bármit is, ugyanolyan mágneses állapotú víz jön ki, mint amilyet beletöltöttek. De a mágneses tér élettani hatásai is csekélyek, és akkor még jóindulatúan fogalmaztunk. Amikor az ember orvoson lát mágneses karkötőket, bennük néhány grammos mágnesekkel, jogosan gondolkodik el az adott szakember szakmai kvalitásait illetően. Ugyanis eszébe juthatna, hogy nap mint nap emberek ezreit vizsgálják a mágneses rezonancián alapuló MR-gépekkel, amelyek valójában nem mások, mint hatalmas elektromágnesek. Olyan erősek, hogy nekem már rántotta le gép a fémkeretes szemüveget a fejemről. Természetes módon folyamatosan kutatják, hogy az MR-gépek használata jár-e bármifajta fiziológiai hatással az élő szervezetre. Nos, úgy tűnik, hogy a bőr egy-két fokos melegítésén túl még egy ekkora mágnes sem csinál velünk semmit.

Ettől függetlenül természetesen – kísérletek nélkül – nem jelenthetjük ki, hogy a pi-víz valójában semmiben nem különbözik a csapvíztől, és az egész nem más, mint pénzéhes átverés. Csakhogy magyar kutatók jó pár éve elvégezték ezeket a kísérleteket, csöppet sem meglepő eredménnyel.

– Létezett a kilencvenes években egy kutatói baráti társaság, a Parajfalók Klubja, amelyben mindenféle áltudományos állításoknak jártunk a végére tudományos módszerekkel. A vezetője Vassy Zoltán volt, és egyik alkalommal meghívtuk Fülöp Lászlót, hogy tartson nálunk előadást a pi-vízről. Ő az előadáson elmondta, hogy vannak olyan egyszerű kísérletek, amelyek segítségével bárki beláthatja, hogy a pi-víz fizikai tulajdonságai jelentősen különböznek az átlagos vízétől – mondja Szilágyi András biofizikus, a Szkeptikus Társaság alelnöke. – Mi pedig elvégeztük ezeket a kísérleteket, amelyek között volt fagyás- és forráspont-, illetve vezetőképesség-mérés, de olyan is, amelyik azt vizsgálta, hogy milyen gyorsan olvad el a pi- és a sima vízből készített jég. A kísérleteket többen is végrehajtottuk egymástól függetlenül, és vakon, tehát az elénk tett edényekről nem tudtuk, hogy melyikben van pi- és melyikben közönséges víz. Arra is figyeltünk, hogy a sima víz pontosan ugyanonnan származzon, mint az elkészített pi-víz.

Talán nem meglepő módon eredményeik szerint a pi-víz és a hozzá tartozó (ugyanonnan származó) csapvíz között semmi különbség nem volt. Viszont az eltérő kerületekből származó csapvizek között jellemző különbségeket találtak, tehát a vizsgálati módszer érzékenysége nagy volt. Szilágyi András – mintegy szorgalmi feladatképpen – laboratóriumi spektrométerrel is megvizsgálta a mintákat (a spektrométer különféle hullámhosszú fénnyel világítja át a mintát, és az anyagösszetétel nagyon pontos meghatározására alkalmas), de úgy is tökéletesen azonosnak bizonyultak.

– Annak ellenére, hogy a forgalmazók azt állítják a pi-víz-készítő gépekről, hogy azok nem pusztán a „pi-energiát” juttatják a vízbe, hanem egyúttal meg is tisztítják a vizet, a spektroszkópiai mérések alapján a pi-vízben pontosan ugyanannyi idegen anyag (szennyeződés) volt, mint a sima csapvízben. Tehát még csak víztisztításra sem alkalmas – folytatja Szilágyi András.

Mindezek a harcok a pi-vizesek és a szkeptikusok között már két évtizede lezajlottak, és azt hihetnénk, hogy ma már keveseket lehet megtéveszteni a mágnesezett, szűrt vízzel. Ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk. Ha a Google-ba beírjuk a „pi-víz” keresőkérdést, a találati lista első három oldalán mindössze egyetlen, sulinetes cikket találunk, amely a valóságnak megfelelően, kritikusan áll a kérdéshez. Az összes többi írás valójában reklámozza a terméket, már címükben sem hagynak kétséget céljaik felől: „Miért érdemes innunk a pi-vizet?” „Hogyan segíti egészségünket a pi-víz?” Az egyik üzlet, amely előtt nap mint nap elmegyek, egyszerre kínál pi-vizet és a rendőrségi traffipaxot „100 százalékos garanciával” semlegesítő lézerblokkoló berendezést. A Facebookon csoportokba tömörülnek a pi-víz-hívők, akik önkéntesen, mindenféle fizetség nélkül (sőt fizető fogyasztóként) győzködik sorstársaikat arról, hogy miért muszáj a csapvíz helyett kizárólag eredeti pi-vizet vásárolniuk, és hogyan kerülhetik el a felvizezett másolatokat.

– A pi-víz nem tűnt el; lakhelyem közelében is van egy bolt, ahol meg lehet vásárolni. Szerintem azért nem reklámozzák már olyan hevesen, mert egyszerűen telítődött a piac – tartja Szilágyi András. – Akit meg lehetett győzni, azt már meggyőzték, és az issza is kitartóan a pi-vizet, akit pedig eddig nem sikerült, vélhetőleg már nem is fogják tudni. Mindenesetre gyakran látok embereket vízzel teli kannákkal kijönni az üzletből. Annyi hatása talán mégis van a szkeptikusok munkájának, hogy bekerült a köztudatba: a pi-víz tudományossága nem elfogadott, és sokan gondolják, hogy puszta megtévesztés az egész.