Még a kétezres évek közepén találkoztam először Hauho falu nevével, ahol a finn pilóták a tóparton nyáron és télen egy hétvégére összejönnek egy közös repülésre.
Nyáron a víz, télen a befagyott tó jege és hava a leszállópálya. Néhány év múlva, 2011 augusztusában mindezt közelről is láthattam az akkor már 36. találkozó alkalmával.
Pénteken érkeztek a hidroplánok, estére 31 darabot köttettek ki belőlük a fákhoz vagy az egy szem stéghez. A gépek között öreg és modern úszótalpas Cessnák, csónaktestű Lake-ek és más hatszemélyesnél nem nagyobb fémépítésűek ringtak a vízen. De a találkozón kedveltek voltak a gumitalpas kompozitból épített gépek is, amelyek télen a hóra is képesek leszállni.
A találkozón a pilóták között a profi, sok ezer órát repült óriásgépet vezető kapitányok ugyanúgy megtalálhatóak voltak, mind az üzletember vagy más hobbi pilóták. De jöttek a tengeren át svédek, és egy svájci pilóta is a Finnországban tartott gépével érkezett.
A folyamatos repülések mellett a találkozót két hivatalos program ékesítette, no meg délutánonként a szauna. Szombaton egy félórás túra húsz géppel egy szigetre, ahol kosarakból piknikeztünk. A parányi lakatlan szigeten angol WC és vágott farakás tűzhellyel várta a látogatókat, néhány fahasábot mi is hasogattunk ajándékba az utánunk jövő ismeretleneknek.
Szombaton este különleges vacsora várt bennünket, egy jókora malac ropogósra főzve-sütve. Azzal fogadtak-ugrattak engem, hogy malac őkelme is több napig szaunázott velünk a tóparti faházban a szaunakályha alatt. Ami talán igaz is lehetett, mert ilyen omlós sonkát még életemben nem ettem.
A hidroplán ott az eldugott helyek elérését is lehetővé teszi. A városi reptérről elrepülhetnek vele a tó partján található nyaralóhoz, átrepülnek a közeli szupermarketbe, vagy horgászni, vadászni, élvezni a természet páratlan szépségét.
Finnországban egyébként a hidroplánpilóta gondoskodik mindenről, a tavak többségének a partján nincs semmilyen megszokott repülőgépes infrastruktúra. Ha kell, a pilóta hoz magával üzemanyagot, figyel a hajókra, kiköti a gépet a stégjéhez, egy fához vagy éppen egy bokorhoz.
Egy ekkora rendezvényen nem hiányzott a mentő és tűzoltó autó, a búvárral készenlétbe álló mentőcsónak, mert a résztvevők egymásra és magukra vigyáztak.
A pilóták a biztonságot illetően nagyon megfontoltak voltak. Kivétel nélkül mindenki viselt úszómellényt. Az utasokat, köztük engem a felszállás előtt alaposan kioktattak a használatukra.
A képen Ilkka Terttunen egy DC 10-es óriásgép kapitánya igazítja rám felszállás előtt az úszómellényt, íme a repülésünkről készült videó.
Ha tetszett a cikk, keressék a blogot új Facebook-oldalunkon, ahol naponta frissülnek a hidroplános hírek, de bázisunk továbbra is a Vízirepülés.hu oldal marad. Nemrég jelent meg egy hosszabb írásom Hidroplánok a Dunán és a Balatonon címmel, olvassanak bele abba is!
