Az benne a különleges, hogy nincs benne semmi különleges, talán kivéve a felszállási gyorsulási versenyt, ahol az egymás melletti pályán zászlóintésre induló hidroplánok közül az nyer, aki hamarabb levegőbe emelkedik. Tipikus, az autóversenyekből átvett amerikai szórakozás.
A hidroplántalálkozó koreográfiája a szokásos: pénteken érkezés, vasárnap távozás. A kettő között minél többet repülnek, sokszor úgy, ahogy máshol nem lehet.
A Greenville nevű kisvároska lakói arról híresek, hogy ekkor nem törődnek a zajjal, és nem rohannak panaszra, ha kertjük fölött alacsonyan áthúz egy vagy több hidroplán, akár naponta többször is.
A gépek többnyire korosabbak, de csillognak-villognak, jobbak, mint új korukban. A találkozón az amerikai gépállománynak megfelelően a különböző Cessna-típusok voltak a „néphidroplánok”.
Kedvencem egy korábbi találkozóról a Douglas DC–3 úszótalpas változata, idén sajnos már csak egy kerekes futóműves repült.
A hétvége minden évben kitűnő alkalom arra, hogy a pilóták egymásnak és a szépszámú, hajón is közel úszó közönségnek megvillantsák különleges tudásukat. A vizet az úszótalp kormánylapátjával karcoló figura nem mindennapi.
A betétprogramok is szokásosnak mondhatók, látható tűzoltószettel felszerelt helikopter, amely vizet vesz a tóból.
A negyven év alatt a szervezők kivívták, hogy rangban a Sun ’n Fun után az USA harmadik hidroplán-találkozójává léptek elő, ahol az események a közeli repülőtéren is zajlanak. A szombat esti hangárpartijuknak nincs párja.
Végül egy videó a három évvel ezelőtti, jó szeles találkozóról, de minden látható benne, ami idén is pilótáknak és közönségnek is kellemesen kitöltötte a hétvégéjét.
Ha tetszett a cikk, keressék a Vízirepülés.hu című oldalunkat. A héten jelent meg egy hosszabb írásom Repülőfesztivál egy osztrák tavon címmel, olvassanak bele abba is!
