A szél, főleg ha ereje változik, nagyon befolyásolja e könnyű modellekkel a repülést. Egyszer már lemondták a szél miatt a találkozót, most is csak a bátrabbak, pontosabban a gyakorlottabb, nagyobb tudású pilóták merészkedtek a vízre.
A hobbikör tagjai havonta találkoznak egy jó kis vízről való repülésre, egy másik tó strandja is a törzshelyük. Az úszótalpas modellek télen, a havas jégen is kiválóan repülnek, akár az igazi hidroplánok Finnországban.
A pilóták által repült modellek készletből összeszerelhetőek, valamelyik hidroplántípust mintázzák, de egy saját tervezésű és építésű gépet is mutattak.
Az egyik gép a Beaver becenevű kanadai „igásló” volt, a másik pedig a szintén kanadai, ma már a korábbi cég kivásárlása miatt Bombardier tűzoltó repülőgép, vízbombázó felszerelést azonban nem telepítettek bele.
A szél miatt ezúttal csak egyesével repültek a gépek. Egy jó kép miatt kértem tőlük egy víziflotta-felvonulást, de a hullámok miatt még az is kockázatos lett volna, így elmaradt.
Csak elektromotorral
A rádió távirányítású vagy angol rövidítéssel „rc” hidroplánok hajtóműve általában egy vagy több elektromotor, amit akkumulátor táplál.
Egy töltéssel körülbelül nyolc percet lehet repülni, és általában egy tartalék aksit hoznak magukkal a versenyzők.
Annak ellenére, hogy a fenti időkorlát a gáz- vagy benzinhajtású motoroknál nem érvényesülne, ebben a hobbikörben környezetvédelmi okok miatt kizárólag elektromotoros hidroplánokkal repülnek.
A repülés veszélyes üzem, itt is történhet baleset. Első hallásra viccesnek tűnik, de a halak a legveszélyesebb ellenfelek. Ha éppen le- vagy felszállás közben ugranak ki a vízből, vagy pont a taxizó modell alatt, akkor ütközhetnek.
De egyszerű motorleállás is előfordulhat, amikor a modellt valahogy ki kell csalogatni a partra.
Nyáron szívesen beúsznak a megrekedt modellekért, végül is strandon vagyunk. Most azonban hoztak magukkal két különböző típusú és szintén rádió-távirányítású mentőhajót. Az egyik csak befogja a hidroplánt, és úgy tolja ki a partig, a másik pedig egy villás kosárral meg is emeli.
Riportunkat jövő héten folytatjuk.
Ha tetszett a cikk, keressék a Vízirepülés.hu című oldalunkat. Nemrég jelent meg egy hosszabb írásom nem modellekről, hanem igazi nagy hidroplánokról Repülőfesztivál egy osztrák tavon címmel, olvassanak bele abba is!