Majdnem az egész országra figyelmeztetést adtak ki

Tizennégy megyében van érvényben figyelmeztetés.

2015. 12. 04. 8:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ország nagy részén túlnyomóan borult, párás, helyenként tartósan ködös idő lesz, délen, délkeleten, illetve északnyugaton azonban átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb szitálás fordulhat elő helyenként. Általában mérsékelt marad a légmozgás, nyugaton, északnyugaton azonban megélénkül a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a tartósan napos – déli – tájakon ennél melegebb is lehet. Késő estére 2 és 7 fok közé csökken a hőmérséklet.

Figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területén csütörtök éjfélig: az éjszaka folyamán többfelé képződött sűrű köd napközben lassan a legtöbb helyen felemelkedik, pénteken a nap második felében már inkább csak a magasabban fekvő területek lesznek rétegfelhőben, itt korlátozott látási viszonyokra lehet továbbra is számítani.

Habár fronthatással nem kell számolni, a légkör magasabb szintjein zajló többfokos melegedés miatt az időjárás-változásokra különösen érzékenyen reagálóknál melegfronti hatások jelentkezhetnek. Egyebek között fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés, vérnyomásváltozás tapasztalható, de akár ingerlékenyebbekké is válhatunk. Az átkeveredés hiánya miatt az alsóbb légrétegekben magas a levegő páratartalma, ezért a légutakban a hőleadás korlátozott, megemelkedik hőmérsékletük, ezáltal kedvezőbbé válnak a körülmények a kórokozók életfeltételeihez és szaporodásukhoz, emiatt a fertőző betegségek könnyebben terjedhetnek a nyirkos, ködös időben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.