Török László elmondta: mostanáig ezen a napon Budapesten 2002-ben volt a legmelegebb, akkor 35,2 Celsius-fokot rögzítettek. Pénteken a főváros több pontján mértek e körüli hőmérsékletet.
Az országos napi melegrekord nem dőlt meg. Pénteken a legmagasabb hőmérséklet 36,4 fok volt, így a június 24-ei országos rekord továbbra is 38,4 fok, amelyet Békéscsabán mértek, szintén 2002-ben – közölte a meteorológus.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat azt írta: szombaton tetőzik a hőség. A napi középhőmérséklet már szinte országszerte 27-28 fok körül alakul, a legalacsonyabb hőmérséklet általában 19 és 24 fok között várható, néhol 16-18 fokig hűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 33 és 37 fok között alakul.
A hőség veszélye miatt szombatra Nógrád, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú, az ország többi területére pedig másodfokú figyelmeztetést adtak ki.
Felhívták a figyelmet továbbá arra, hogy szombaton is a figyelmeztetési értéket meghaladó 8,5-es, vagyis extrém uv-b sugárzás várható. Ilyenkor már 15-20 perc napon tartózkodás alatt bőrpír keletkezhet, ezért azt kérik, 11 és 15 óra között aki teheti, kerülje a napozást.
Az előrejelzés szerint vasárnap, egy érkező hidegfront hatására, fokozatosan megszűnik majd a kánikula. Reggel szórványosan, később egyre többfelé várható zápor, zivatar. Emellett helyenként megerősödik a szél, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. Vasárnap a leghidegebb órákban 17-22 fok lehet. Napközben általában 29-34 fokig melegszik a levegő, a Nyugat-Dunántúlon viszont már csak 26-28 fok valószínű. Az országos tiszti főorvos korábban vasárnap éjfélig adott ki hőségriasztást.