A vasárnap éjfélig szóló veszélyjelzés szerint az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben az ónos eső veszélye miatt.
A rendőrség honlapján azt írta: Pest megyében több útszakasz is csúszóssá vált. Nehezen járhatók az utak például Monoron és térségében, Gyál, valamint Budakeszi térségében. Emellett Budapest több kerületéből – köztük: a II., III., IV., VI., IX., X., a XI., XII., XIII., XX. és XXII. kerületből – is jelezték, hogy jegesek az utak. A rendőrség az autósokat arra kéri, hogy vezessenek fokozott óvatossággal és körültekintéssel.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délelőtti veszélyjelzésében azt írta: éjfélig, hétfő kora hajnalig szórványosan várható eső, zápor, csak a keleti, északkeleti területeken fordulhat elő havazás.
Napközben nagyobb eséllyel délnyugaton – ahol továbbra is fagypont körül alakul a hőmérséklet –, majd az esti óráktól az északkeleti megyékben, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében várható további ónos eső.
Az előrejelzés szerint a középső területeken erős, a hegyekben akár viharos széllökések is lehetnek. Napközben általában 3-8 Celsius-fokig melegszik a levegő, a Nyugat-Dunántúlon lehet a legmelegebb. Az északkeleti megyékben viszont csak mínusz 1 és plusz 2 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Késő estére mínusz 1 és plusz 5 fok közé hűl le a levegő.
Hétfőn már rövidebb időre a nap is kisüthet. Napközben már nem valószínű csapadék.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!