Havazást és erős szelet hozhat a hidegfront

Riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

MNO
2016. 12. 27. 6:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedden délelőtt mindenütt lecsökken a felhőzet, és napközben már alapvetően napos-gomolyfelhős idő várható felhőátvonulásokkal, valamint egy-egy záporral, hózáporral – írja az OMSZ. Késő délutántól azonban – főként a Dunántúlon és az ország keleti harmadán – újból megnövekszik a felhőzet, és estétől a Dunántúlon elszórtan, keleten egy-egy helyen esőre, havas esőre, a dunántúli hegyekben esetleg havazásra is számítani lehet. A hőmérséklet kora délután általában 3 és 9 fok között valószínű, északkeleten lesz a leghidegebb. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő.

Keddre virradó éjszaka hidegfront vonul át felettünk, amelynek hatására viharossá fokozódik a szél, mögötte több fokkal hidegebb levegő áramlik a Kárpát-medencébe.

Több járásra másodfokú riasztást adtak ki a viharos szél veszélye miatt kedden délelőtt. Az érintett területeken a következő órákban akár 90 kilométer/óránál erősebb széllökések is lehetnek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a fővárosban, Pest megyében, valamint Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben.

Szintén a viharos szél miatt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Tolna és Vas megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Azt írták: főként az Észak-Dunántúlon, középső országrészben, kisebb eséllyel délnyugaton, északkeleten lehet 70 kilométer/óránál erősebb a szél. Kiemelten a Kisalföldön és a Dunántúli-középhegységben 90 kilométer/óra körüli, illetve azt meghaladó széllökések is előfordulhatnak. Szerdára virradó éjszaka némileg veszít erejéből a szél, de szerda napközben az északkeleti megyékben ismét viharossá fokozódhat a szél.

Ma estétől a Dunántúl magasabban fekvő részein havazás is kialakulhat, kisebb körzetekben (elsősorban a Bakonyban) 5 cm friss hó is eshet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.