Borús, esős hétvége elé nézünk

Erős szélre is számíthatunk.

MN
2017. 07. 14. 4:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pénteken délelőtt még derült vagy gyengén felhős lesz az ég, majd a késő délelőtti, déli óráktól az ország északkeleti, északi területein gomolyfelhők képződnek, emellett nyugat felől a délután során erőteljes felhősödés kezdődik – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

A gomolyfelhős területeken csak jelentéktelen záporok alakulhatnak ki, a Dunántúlon viszont délután már helyenként, később keletebbre is kialakulhat néhol eső. Az északias szél napközben is mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul, késő este 14 és 20 fok közé hűlhet le a levegő.

Az átlagosnál hűvösebb hétvége elé nézünk. 

Szombaton a déli országrészben sok, míg északon kevesebb napsütésre számíthatunk. Zápor, zivatar kialakulására a legnagyobb esély az északi területeken mutatkozik. Északnyugatira fordul, és nagy területen megerősödik a szél. A hőmérséklet hajnalban 11 és 16, kora délután pedig 22 és 27 fok között valószínű.

Vasárnap általában sok napsütésre, kevés gomolyfelhőre van kilátás, ugyanakkor a keleti, északkeleti megyékben erőteljesebb lesz a felhőképződés, arrafelé néhol zápor, esetleg zivatar kialakulhat. Az északi szelet sokfelé erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 10 és 15, kora délután 22 és 27 fok között valószínű.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.