Néhol már húszcentis a hó, sok eső és viharos szél jön

Több megyére is figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

MN
2017. 11. 30. 6:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előrejelzés szerint csütörtökön a déli órákig borult lesz az ég, és sokfelé várható további csapadék: a legtöbb helyen eső lesz a jellemző, de Pest megye északi felén, az Északi-középhegység tágabb térségében és az Észak-Dunántúlon havas eső, hó is várható.

Délután nyugat felől egyre több helyen felszakadozik a zárt felhőzet, a csapadék pedig főként az északi és keleti országrészre korlátozódik. A Dél-Alföldön a déli, az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon pedig a nyugatias szelet kísérik időnként erős lökések, de délkeleten egy-egy viharos széllökés sem kizárt.

A fővárosra és Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a havazás miatt. Az előrejelzés szerint napközben az Észak-Dunántúl egyes részein, valamint az Északi-középhegység északi területén hullhat nyolc centiméternyi hó. Az öt centiméter feletti hómennyiség leginkább Nógrád és a Dunakanyar térségében valószínű.

Az Északi-középhegységben és a Bakonyban 300-400 méter felett 5–15, a Börzsönyben, a Dunazug-hegyvidék magasabb részein pedig 15–25, néhol esetleg 30 centméternyi friss hóréteg is kialakulhat. A felsorolt területektől délre a halmazállapot egyre inkább havas esőbe, esőbe megy át.

Az eső miatt a fővárosra és Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 0 és +5, a Dél-Alföldön +6 és +8 fok között valószínű. Késő estére –2 és +3 fok közé hűl le a levegő.

Később az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán közölte, hogy hajnalban főként északon és a Dunántúl északnyugati felén fordult elő az eső mellett hó és havas eső. Nyugaton síkvidéken eddig 1–4 centiméterről érkezett jelentés, de a Nógrád megyei Tolmácsról és Romhányból észlelőik 15-20 centiméter körüli hórétegről számoltak be.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.