Budapestre és Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki ónos eső veszélye miatt szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az előrejelzés szerint estétől északon, eleinte a Dunazug-hegyvidéken, Fejér és Pest északi részén, Nógrád térségében, majd hajnalban, reggel általában Észak-Magyarországon, esetleg az Alföld északi peremén, a Tiszántúl északi részén várható kisebb mennyiségű ónos eső az egyéb, vegyes formájú csapadék – eső, havas eső, fagyott eső és hó – mellett.
Vasárnap délelőtt várhatóan északkeleten is mindenhol fagypont fölé emelkedik a hőmérséklet. Budapestre és Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyére adtak ki figyelmeztetést, ugyancsak ónos eső veszélye miatt.
Szilveszter napján kezdetben borult lesz az ég, és több helyen várható eső. A déli óráktól a Dunántúlon, estefelé a Duna–Tisza közén is felszakadozik, csökken a felhőzet, délutánra pedig a legtöbb helyen megszűnik a csapadék, este inkább már csak az északkeleti határvidéken fordulhat elő kisebb eső. Északkeleten ugyanakkor többfelé tartósan párás, ködös maradhat az idő, és ezeken a tájakon szitálás továbbra is kialakulhat. A déli, délnyugati szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet –4 és +3 fok között alakul, keleten az alacsonyabb értékekkel. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában +5 és 11 fok között várható, de a nyugati határ közelében ennél néhány fokkal melegebb lehet, az ország északkeleti harmadán pedig néhány fokkal hidegebb valószínű.