Vasárnap változó időre számíthatunk: kisüthet a nap, de hózápor is lehet

A szombat este várhatóan csapadékmentes lesz.

MN
2017. 12. 16. 14:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombat délután keleten is felszakadozik a felhőzet, estére pedig megszűnik a csapadék az OMSZ jelentése szerint. Éjszaka kezdetben változóan felhős lesz az ég, majd keleten és délnyugaton alacsony szintű felhőzet, illetve ködfoltok képződnek, elsősorban keleten néhol kisebb havazás várható, esetleg ónos szitálás is lehet. Vasárnap a köd és az alacsony szintű felhőzet feloszlása után mindenütt változóan felhős időre számíthatunk, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, legfeljebb néhol alakulhat ki hózápor. A szél éjszaka csak néhol, vasárnap többfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és –5 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős tájakon –6-7 fok is lehet. Vasárnap a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és 5 fok között valószínű.

Európa középső területe fölött a Skandináv-félszigettől a Kárpát-medencén át egészen az Appennini-félszigetig ciklonok és frontjaik helyezkednek el. Hatásukra a felsorolt területeken erősen felhős az ég, és többfelé fordul elő csapadék; délen, délkeleten jellemzően eső esik, északabbra és nyugatabbra havazik, hózáporok fordulnak elő. Ugyanakkor szárazföldünk nyugati és keleti tájai fölött anticiklon található. Délnyugaton változóan felhős az ég, többé-kevésbé napos az idő, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés, ezzel szemben a keleti vidékeken a magasnyomás peremén túlnyomóan borult az ég, többfelé havazik. A legmagasabb nappali hőmérséklet északon, északkeleten többnyire 0 és –12, középen általában 1 és 10 fok között változik. A legenyhébb idő délen van, ott a kora délutáni órákra 11 és 20 fok közé melegszik fel a levegő. Vasárnap estig a Kárpát-medence fölé kissé szárazabb, egyre hidegebb léghullámok érkeznek, tovább gyengül a nappali felmelegedés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.