Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez kedden eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: dél felől egyre nagyobb területen várható havazás. Az ország déli, délnyugati harmadán, felén már 5 centiméter körüli, a déli határnál néhol akár 10 centiméternél is vastagabb hóréteg alakulhat ki.
Kedden folytatódik a havazás, amelynek az intenzitása délutántól fokozatosan csökken, és estétől lassan megszűnhet. Kedd éjfélig az északnyugati és északkeleti tájakon várható a legkisebb mennyiség (maximum 2-3 centiméter), míg dél felé haladva egyre vastagabb hóréteg valószínű (középső országrész: 2-6, déli megyék: további 6-10 centiméter). A havazás veszélye miatt keddre Budapestre, Pest megyére, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Veszprém, Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Kiemelték azt is, hogy kedden még nagyobb területen várható, hogy a havas helyeken a szél kisebb hótorlaszokat emelhet. A hófúvás veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.
Az előrejelzés szerint kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet –8 és –2 fok között alakul. Késő estére –10 és –5 fok közé hűl le a levegő.
A havazás miatt nem engedik Horvátország területére a 7,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárműveket a barcsi határátkelőnél hétfő éjszakától – írja a rendőrség a honlapján. A rendkívüli időjárás miatti intézkedés hétfőn 22 órakor lépett életbe, és visszavonásig lesz érvényben. Hozzátették, hogy a személygépkocsi-forgalom továbbra is zavartalan.
Somogyban hóátfúvás nehezíti a közlekedést a Gige–Nagybajom, a Kadarkút–Kiskorpád, a Csurgó–Porrogszentkirály, az Iharosberény–Inke, a Heresznye–Vízvár–Bélavár, a Szulok–Homokszentgyörgy és a Lad–Hencse közötti úton.