Dermesztő hidegre ébredtünk, és fázni fogunk egész nap

Másodfokú, narancssárga figyelmeztetés van érvényben a Dunántúl nagyobb részén az extrém hideg miatt.

MN
2018. 03. 01. 5:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Másodfokú, narancssárga figyelmeztetés van érvényben a Dunántúl nagyobb részén az extrém hideg miatt, és elsőfokú, sárga lényegében az egész országban. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint csütörtök hajnalban Dél-Baranyában több helyen is –22-23 fokot mértek, és az ország délnyugati felében mindenütt nagyon hideg van. 

Az OMSZ előrejelzése szerint gyorsan enyhül majd az idő, ahogy feljön a nap, de nem kell túl magas hőmérsékletekre számítani. Csütörtök reggel, délelőtt a Dunától keletre még nagyobb területen boríthatja a rétegfelhőzet a tájat, majd ott is kisüt a nap. Ezt követően délnyugat felől fokozatosan megnövekszik, déltől meg is vastagszik a felhőzet, és késő délutántól egyre több helyen valószínű ismét havazás. Napközben a Dunántúlon megélénkül a keleti, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet –2 és –7 fok között alakul. Késő estére –5 és –12 fok közé csökken a hőmérséklet, az északkeleti kevésbé felhős, hóval borított helyeken lesz hidegebb.

Csütörtök este északkeleten is beborul az ég, és reggelig nagyjából a Győr–Békéscsaba-vonaltól délre várható többfelé havazás. A keleti, északkeleti szél többnyire mérsékelt marad, Késő este –5 és –12 fok közötti hőmérséklet várható, de a tovább derült Borsodban és környékén kissé hidegebb is lehet. Ezután péntek reggelig nem változik érdemben a hőmérséklet.

Pénteken erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, északkeleten várható vékonyabb felhőzet. Éjszaka és a reggeli, délelőtti órákban többfelé, később egyre inkább délen valószínű havazás. A keleti, északkeleti szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában –7 és –12 fok között alakul, de északkeleten a gyengébben felhős tájakon ennél hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet –6 és 0 fok között várható.

Szombaton többnyire erősen felhős időre számíthatunk, csak kevés napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű hószállingózás, kisebb havazás. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet –3 és –9 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet –4 és +2 fok között alakul.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.