A jövő héten csapadékosabb, de továbbra is enyhe idő várható

Folytatódik az enyhe idő, sokfelé kell esőre készülni, helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat.

2015. 02. 22. 16:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többnyire borult lesz az ég, délután főként a Dunántúlon, éjszaka már keleten is több helyen várható eső, a legtöbb csapadék nyugaton, délnyugaton valószínű. Legfeljebb néhol délen, délkeleten vékonyodik el a felhőtakaró hétfőn napközben. Vasárnap főként a Dunántúlon, hétfőn inkább keleten várható több helyen eső, a legtöbb csapadék nyugaton, délnyugaton valószínű.

Vasárnap nyugaton az északi, másutt a keleti, hétfőn a déli szél lesz időnként élénk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 6 és 11 fok között várható.

Az országos középtávú előrejelzés szerint kedden jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, keleten azonban rövidebb időszakokra kisüthet a nap. Keleten csak helyenként, másutt sokfelé várható eső, zápor, a Dunántúlon jelentősebb mennyiségű csapadék is hullhat. Éjszaka az Alpokalján és a Bakonyban havas eső, kis valószínűséggel esetleg hó is előfordulhat. A Dunántúlon megerősödhet a szél, másutt többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A leghidegebb órákban 1-5 fok lehet. Nappal nyugaton 6-9, az Északi-középhegység térségében 7-10, az Alföldön és a Dunántúl délkeleti részein azonban 10-16 fokig melegedhet a levegő.

Szerdán sokfelé várható eső, zápor, hajnalban és éjszaka az Alpokalján és a Bakonyban havas eső, kis valószínűséggel esetleg hó is előfordulhat. A Nyugat-Dunántúlon megerősödik a szél. A minimum-hőmérséklet 1 és 5 fok között valószínű. A maximumok a Dunántúlon 5 és 9, a Dunától keletre 10 és 15 fok között alakulnak.

Csütörtökön is sokfelé várható eső, zápor, nyugaton erős lesz a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet 1 és 5, a legmagasabb hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.

Pénteken keleten még elszórtan lehet kisebb eső, zápor. A minimum-hőmérséklet mínusz 2 és plusz 5, a maximum-hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű.

Szombaton helyenként fordulhat elő kisebb eső vagy zápor. A leghidegebb órákban mínusz 2 és plusz 3, napközben plusz 6 és 11 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Helyenként lehet kisebb eső, zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4 és plusz 2, a legmagasabb hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.