Ilyen időt hoz a hét utolsó napja

Délután megnövekszik a felhőzet, helyenként zivatar is kialakulhat. Melegebb időre számíthatunk.

OMSZ
2015. 07. 12. 7:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többnyire derült lesz az ég, napos idő várható, csak délután növekszik meg – főként nyugaton és északon – a fátyol- és a gomolyfelhőzet. Napközben nem valószínű csapadék, estétől azonban – elsősorban az Alpokalján – kialakulhat néhol zápor, zivatar. Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. Késő estére 21, 27 fok közé hűl le a levegő.

Figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területén vasárnap éjfélig: késő estétől a Dunántúlon (először valószínűleg az Alpokalján), kialakulhat helyenként zivatar, melyek kelet, délkelet felé (főként a Dél-Dunántúl irányába) fejlődnek tovább. Emellett késő estétől már Pest megye és az Északi-középhegység térségében is fokozatosan labilizálódik a légkör, de zivatar kialakulásának kisebb az esélye.

Légköri front nem lesz felettünk, a magasban azonban melegedés kezdődik, így a különösen érzékenyeknél előfordulhat fejfájás, migrén, illetve vérnyomás-ingadozás. A dél körüli órákban erős lesz az UV-B-sugárzás.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.