Változást hoz a péntek

A délután második felétől kezdve már nem valószínű csapadék.

OMSZ
2015. 07. 30. 13:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Péntek kora délelőttig az ország legnagyobb részén borult idő várható a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység egyes részein párássággal, majd északnyugat felől határozott felhőzetcsökkenés kezdődik és a délután második felére a keleti határvidéken is kisüt a nap. Az összefüggő felhőzet elvonulása után az Északi-középhegység és az Alföld egyes részeinek kivételével csak kevés gomolyfelhő képződik. Kora délutánig a déli és keleti országrészben még előfordul kisebb eső, a délután második felétől kezdve már nem valószínű csapadék. Estétől nagyrészt derült idő várható. Napközben többfelé megélénkül, a Balaton környékén helyenként meg is erősödik az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12, 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 28 fok között valószínű.

Egyre inkább a hidegfronti hatás érvényesül. A görcsös fájdalmak mellett vérnyomás-ingadozás is felléphet, valamint keringési zavarok is jelentkezhetnek. A fejfájás, szédülés, fáradékonyság hátterében időjárási okok is lehetnek. Pénteken fokozatosan megszűnik a fronthatás.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.