Nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő lesz, majd késő délutántól előbb az Alpokalján, később a Dunántúl más részein felvonuló fátyolfelhőzet jelenik meg. Éjszaka nyugat felől egyre több helyen meg is vastagszik a felhőzet, legtovább gyengén felhős idő a Tiszántúl északi részén lesz. Éjfél körül nyugaton már záporok lehetnek, kora reggel a Dunakanyar környékén is kialakulhatnak. Vasárnap napközben a Tiszántúlon a fátyolfelhők mellett még többórás szűrt napsütés várható, majd a Duna–Tisza közéhez hasonlóan itt is fokozatosan megvastagszik a felhőzet; a Dunántúlon viszont erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, csak késő délután déli területeken csökkenhet a felhőzet. Napközben egyre többfelé záporok, zivatarok alakulnak ki, helyenként felhőszakadás és jégeső is lehet, a legintenzívebb zivatarok a Duna–Tisza köze déli felében és a Délkelet-Dunántúlon várhatók. A változó irányú szél csak helyenként élénkül meg, a zivatarok környezetében átmenetileg viharos szélrohamok is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12, 18 fok között alakul, de az Északi-középhegység völgyeiben ennél hűvösebb is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 22 és 32 fok között valószínű, nyugatról kelet felé haladva emelkedő értékekkel. Az Őrségben várható a leghűvösebb idő, a keleti, délkeleti határvidéken a legmelegebb.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!