Pénteken a déli óráktól kezdve a Dunántúlon egyre több helyen erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. A déli, kora délutáni órákban az Észak-Dunántúlon, majd estefelé, éjszaka a Dél-Dunántúlon számíthatunk egyre több helyen záporra, zivatarra, főként az utóbbi területen heves zivatar is kialakulhat. A délkeleti szél olykor megélénkül. A pénteki zivatarokat inkább csak erős széllökések kísérik, azonban szombaton zivatarok környezetében viharossá fokozódhat a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 23 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 34 és 38 fok között valószínű.
Ma az Északi-középhegység térségében és a Tiszántúl északi harmadán elszórtan, másutt csak néhol alakulhat ki zivatar, melyet rövid ideig viharos széllökések is kísérhetnek.
Vasárnap éjfélig meghosszabbította a korábban kiadott harmadfokú hőségriadót az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. A mostani hosszabbítással már biztos, hogy a magyarországi hőségriasztások rendszerében ez lesz a valaha kiadott leghosszabb figyelmeztetés.
Szombaton a közelgő nagy változás első előhírnökeként a sok napsütés mellett nyugaton már erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és elsősorban Nyugat-Dunántúlon délután elszórtan zápor, zivatar is valószínű. Az ország többi részén általában kevés lesz a felhő és legfeljebb néhol fordulhat elő csapadék. A délkeleti, déli szél napközben helyenként megélénkül, zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 23 fok között alakul, délutánra 34 és 38 fok közé melegszik fel a levegő.
Ciklonok melegszektorában kialakuló, legfeljebb pár 100 km széles és 1–3 km vastagságú áramlási zóna, amely magas nedvességtartalmú, meleg levegőt szállít.
A jelentős csapadékkal járó ciklonok, zivatarrendszerek esetében sok esetben a meleg, nedves szállítószalag biztosítja a szükséges vízgőztartalmat, illetve a labilitást.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!