Zivatarok pattanhatnak ki az ország több részén

Eleinte a délnyugati határvidék fölött, napközben már az ország többi részén is egyre több lesz a felhő.

OMSZ
2015. 09. 24. 6:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Reggel és kora délelőtt elsősorban délnyugaton alakulhat ki az intenzívebb záporok mellett egy-egy zivatar. Csütörtök délután, este szintén elégségesek a feltételek a záporok mellett helyenként zivatar kialakulásához. A leginkább esélyes területnek ekkor azonban már a középső és északkeleti országrész látszik, estétől pedig a Nyugat-Dunántúl kivételével másutt is előfordulhatnak.Az északkeleti, északi szél a Nyugat-Dunántúlon megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, de átmeneti szélerősödés zivatarban is lehet. Az Alpokalján, a Bakonyban és a Balaton partján az északi szél több helyen viharossá fokozódik. A legerősebb széllökések 60-70 km/h körül várhatók.A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön többnyire 22 és 27 fok között alakul, de a nyugati határnál, illetve a tartósan felhős területeken kevéssel 20 fok alatt marad. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.