„Nem kell mindent a nyugati árakhoz igazítani”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az EFOTT sok irányba mozdulhatott volna, ám a cél a megfizethetőség, emberközeliség maradt. Interjú.

Balogh Roland
2016. 07. 15. 15:10

Ehhez az is hozzájárul, hogy az EFOTT az országos nagyobb fesztiválok közül még mindig megfizethető árakkal operál. Ez is egy fontos céljuk. – Nem hiszem azt, hogy minden nagyobb magyarországi fesztivált a nyugat-európai fiatalok pénztárcájához kellene igazítani, mi ezt nem akarjuk – vallja a fesztivál ügyvezetője. Ez tükröződik a jegyáraknál is: egy bérlet ára ugyanis alig valamivel több, mint egy magyar topfesztivál napijegye, miközben az EFOTT-napijegyek elővételes és helyszíni árai között nagyjából ötszáz forint a különbség.

Ami pedig a jövőt illeti, érdekes kérdés, hogy a korábban az ország megannyi pontján megrendezett EFOTT vajon állandó otthonra talál Velencén, ahol zsinórban másodjára került megrendezésre. – A logisztikát évről évre más helyszínen felépíteni elképesztő pluszenergia, emellett azt is néznünk kell már, az országban hol és mikor, milyen egyéb fesztivál kerül megrendezésre. Velence kiváló helyszín, ismerjük már. Az adott év házigazda intézményei itt is remekül meg tudják magukat mutatni. Nem akarok túl sejtelmes lenni, de egy évig biztos, s talán a továbbiakban is maradunk, ha úgy alakul – összegzett a fesztivál ügyvezetője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.