A feljelentésben Magyar Péter mellett Ruff Bálint miniszter és Ducsay Zsuzsanna közigazgatási államtitkár neve is előkerült. Havasi jogi képviselője, dr. Répássy Róbert augusztus 21-én szintén hivatali visszaélés miatt tett feljelentést, amelyet később az elmaradt augusztusi illetmény ügyével is kiegészítettek.
A mostani ügyészségi határozat azért is jelentős, mert a hatóság a feljelentésben ismertetett körülményeket nem minősítette eleve büntetőjogi szempontból irrelevánsnak: kifejezetten rögzítette, hogy a Miniszterelnökségen dolgozó hivatalos személyek magatartása bizonyítottság esetén felvetheti a hivatali visszaélés gyanúját. Az ügy tehát új szakaszba lépett: a rendőrségnek kell megvizsgálnia, hogy a felmentési időre járó illetmény kifizetésének elmaradása mögött milyen döntések és milyen személyi felelősség állhatott.






















