„Sokakat feldúlt a brexit”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Róisín Murphy ír énekesnő a brit referendumról, az anyaságról és a régi-új trendek közti feszültségekről.

Balogh Roland
2016. 08. 16. 10:15

– Komolyan így gondolja? Mert mi meg inkább úgy éreztük, hogy az új dalok egyfajta egyvelegei az elektronikus hangzásnak, egyúttal komoly dalszerzői munka eredményei – reagált felvetésünkre az ír énekesnő, aki azt is elárulta, hogy Stevens matematikai pontossággal rakta össze a számokat.

Ha pedig régi vágású dalszerzés, kíváncsiak voltunk, miként vélekedik a zenei piacot mind inkább eluraló ingyenes letöltésekről. – Próbálok nem gondolni rá, inkább arra összpontosítok, hogy jó dalokat írjak, meglepjem az embereket. Picit zavar ez az egész, mármint, hogy nagyjából csak a turnézásból élhet meg egy zenész, s szoktatnom kell magam ahhoz, hogy az élet már nem olyan, mint egykor volt – véli Murphy.

Az amúgy immár kétgyermekes anya közben sokat tud foglalkozni gyerekeivel, nyáron ugyanis legfeljebb hétvégenként utazik el fellépni. S hogy elvinné-e a gyerekeit egy zenei fesztiválra? – Mindenképp, persze nem most – első lánya még 7, míg fia négy éves lesz –, de mondjuk akár 15 éves koruk előtt is szívesen elhoznám majd őket magammal.

További érdekességekért érdemes követni a rovatunk Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.