El se hisszük, de lepergett egy újabb esztendő, s azon kaptuk magunkat, hogy ismét itt az idő útjára engedni Az év dala fantáziacímre keresztelt, minő meglepő, év végi szavazásunkat. Az első hasonszőrű megmozdulásunk tapasztalatait figyelembe véve idén iciripicirit csiszoltunk a dolgokon, hogy ne akarjon túl sokat a szarka, s elbírja a farka. Ennek fényében, egy végeláthatatlanul idegtépő, embert próbáló gyötrődés végére – a tavalyi húsz helyett – összeállt tíz dal, amelyeknek lehetőségük lesz megmérettetni.
Hogy kiderítsük, melyik legyen 2016 koronás fője, segítségül hívjuk a titánok lelkes népét. Meg mindenkit, akit érdekelnek az új hangok és van kedve meghallgatni tíz dalt.
„Szavazzatok! Ki nyerjen 2016-ban?”
Mielőtt jönne az idei siserehad, néhány dolgot érdemes elmondani a kiírásról. A dalok kiválasztásánál a cél az volt, hogy műfaji, hangulati, a dalszöveg nyelvi és fülbemászós slágergyanú szempontból is vegyes merítést állítsunk össze. Nem egy álmatlan éjszaka után így alakult ki az alább hallható mezőny. A válogatásnál arra is figyeltünk, hogy elsősorban olyan dalok jöjjenek, amelyek valamilyen módon szerepeltek rovatunkban az idei esztendőben. Így kilenc csapatról már korábban is jelent meg anyag nálunk, ám ezúttal egy olyan szerzeményt is felvettünk a listára, amely még soha, semmilyen formában nem szerepelt sehol, viszont elég menő és izgalmas ahhoz, hogy megmérkőzzön.
A szavazás december 31-ig, az óév utolsó pillanatáig tart. Mindenki egy dalra voksolhat. Mivel nekünk is van néhány favoritunk, ezért a számok az előadók nevének abc sorrendjében követik majd egymást, nehogy a kiemeléssel bárkit is helyzeti előnybe hozzunk. (Az angol The névelőt, még mielőtt egyest kapnánk nyelvtanból, nem vettük figyelembe a nevek esetében – a szerk.)
A bő két hétig tartó „versenyre” a Facebookon csináltunk egy eseményt is, ahol naprakész posztokkal mindenki követheti, hogyan állnak kedvencei, illetve informálódhat arról, miket írtunk egy-egy résztvevőről. Érdemes tehát csatlakozni.
Kellemes, tartalmas zenehallgatást és jó szórakozást a számokhoz! (Voksolni a dalok alatti szavazóblokkban lehet.)
Tavasszal nagylemezt hoztak ki, zúztak a Titánok az EFOTT-on koncertturnénkon, nyakukba vettek pár nyári zenei fesztet, megjárták a hamburgi Reeperbahn zeneipari fesztivált. Nagyjából így lehet keretbe foglalni a zenekar idei évét, s be kell vallani, Chezan Andrisék egyre jobban ott lesznek a szeren. Nem hiába mondtuk, bőven fesztiválérett a zenekar. Jelen daluk a tavaszi Out of the Blue albumukról érkezik, amelyről ITT írtunk egy részletes elemzést.
A Delirium (DLRM) még a nyárelőn egy Titánok a Vittulában alkalmával mutatta be Gypsindie című albumát. Az ezen is szereplő „Bástyadal” egy szomorú pillanatra írt, ám elég lendületes kis kocsmaopera. Ahogy a Titánok Tumblr-csatornáján Balogh Dani írta érzés analízisében: „Mit is lehetne mondani a Delirium első klipjéről? ... Első hallgatásra azt, hogy baromi jó! Másodikra azt, hogy ez tényleg nagyon rendben van... Nem mehetünk el szó nélkül a klip helyszínéül szolgáló, a himnuszt generáló Bástya borozó dicsőséges életútja, valamint drámaiba forduló jelene mellett sem. Aki ismerős Budán, az valószínűleg tisztában van vele, hogy a szóban forgó kocsma egyike volt az igazán kultikus, nagy múltú helyeknek. A szomorú tény pedig az, hogy megszűnik. Öröm az ürömben, hogy az utókor számára marad róla egy nagyszerű klip.” Úgy legyen!
Nemrég jöttek ki legújabb dalukkal Gyíkék, s a megszokott bítboksz-gitár hangzást úgy tűnik, végre sikerült felpörgetniük. Ez pedig tényleg jót tesz az egész produkciónak, így év végén például nem csúszik bele a fejünk egy pohár pezsgőbe a negyedik ugyanolyan tempóval lüktető daluk alatt. Ami a klipet illeti, rövid Tumblr-ajánlóban ezt nagyon szerettem: „A vizuális rész szimplán szuper. Cinetrip egy olyan angyal karakterrel, akit sokan képzelnének el maguk mellé, s ezzel a romláshangulattal összegereblyézve tök találó a kontraszt – egy tiszta női arc, városi elmebaj, tömegközlekedési zombik gyorsítva, plusz az éjszaka betyárjai féltalponálló sörözőben könyökölve.” A teljességhez hozzátartozik, hogy Lukovich Andrisék is nagyot mentek tavaszi koncertturnénkon, s szépen építkezve hozták elő egymás után új dalaikat idén. Szóval, pacsi!
Az igazi nyári, balatoni dal! Ennyi. Semmi értelme okoskodni Jáde Nyúlék darabjáról. Az életérzés maga. Esszencia. Főleg, mert rozéfröccshangulatban az egész magyar mezőnyt maguk mögé utasítják ezzel a szösszenettel. Ha nagyon szellemeskedni kellene, mit nekünk zordon hashtagekkel körülbástyázott szuperprodukció, ha itt van a Balatonakárhol, ami tuti baromi jó hely. A zenekarnak az ominózus cuccát is tartalmazó kislemeze még októberben premierezett nálunk, akkor ezt írtuk róla.
Ha maga Pajor mester azt mondja, hogy remek, akkor azt hiszem, nincs is mit hozzáfűzni. Illetve azt mindenképp: a srácok igen sistergős témába nyúltak bele elég trükkösen. Mondhatni, nemigen találkoztam frappánsabb keresztény témafeldolgozással, mint az Atyaúristen. A szöveg több mint bravúros. A dal egyébként ugyancsak nálunk debütált, s a Magidomnak ez volt az első új anyaga két év „alkotói csendet” követően. A számot ITT elég részletesen kiveséztem.
Az a ritmusváltás pontosan a második perc kezdetekor, na, az megvett. Illetve a dal eladta magát. Az a rész az idei év legmocskosabb pszi-rock gitár agymenése. Rözge Maximék anyagához sem kell sok mindent hozzátoldani. Ami pedig a zenekart illeti, bő másfél év alatt a stílus egyik illeszkedési pontja lett, s én is a kezdetek óta élénken követem idővonalukat. Ők is játszottak a tavaszi koncertturnénkon, s jó látni, hogy zenekarok a „teljes ismeretlenségből” kirobbanva tudnak masszív kis közönséget verbuválni maguknak, akik nagyjából minden koncertjükön ott pörögnek. A nyár végén gyakorlatilag fű alatt a netre felcsempészett kislemezüket, amelyen a Brooklyn Fades You Away is ott virít, ITT szedtük egy kicsit ízeire.
Ez a cucc annyira friss, hogy hivatalosan még nem is létezik. Viszont sok lehetőség van benne. Épp ezért nagyon itt a helye. S hogy akkor most mi ez az SPNT? Nem kell sokat várni majd, s fellibben a fátyol. Egyelőre azonban szupertitkos, s nem is igen akarok róla sok mindent elárulni, a dal minden kétséget kizáróan magáért beszél. Engem elég hamar levett a lábamról, s értő fülek szerint sem hallottam nagyon félre, mert tényleg egy érdekes, s izgalmas szárnybontogatásnak lehetünk tanúi.
Nagyot megy az idén a Watch Me is. Tavasszal robbantak be, okosan építkeznek, játszottak szintén a turnénkon, s hoztak egy pár premiert is hozzánk, amelyek közül az első klipjük nézettsége lassan a hatvanezret karcolgatja. Ebben a galaxisban az elég jó. Dalaik közül talán az Amazon a legfülbemászóbb, nem mellesleg a bluesos beütések miatt. Meg a dob, ott akadnak izgi megoldások. Ehhez jön még az ötletes klip is. Szóval összeáll a dolog. Aki szeretne még többet olvasgatni a zenekarról, ITT és ITT is írtunk róluk.
Konkrétan az aluljáróból estek be hozzánk. Már a genezisük is kész kalandregény: utcagyerekek alapítanak egy zenekart, s összedobnak pár számot. Ami az ominózus darabot illeti, Alice, a banda énekes-gitárosa így foglalta össze a történetét: „A We’re All Alone nagyon régi dal, nem emlékszem pontosan, hány éves voltam, amikor írtam. Talán 15-16. Akkor még rendesen ment az utcázás. Azt a hideg, monoton hangulatot akartam megidézni, amit akkor érez az ember, amikor esik az eső, és nincs más, csak a hangszere és egy aluljáró. Egy lánynak is köze van a számhoz, leginkább a szöveghez. Még most is hallom a hangját, ha erre a dalra gondolok. Hosszú utat tett meg ez az anyag, amíg eljutott odáig, hogy bemutassátok. Ha azt vesszük, hogy 4-5 éves sztoriról szól.” Aki szeretne még róluk olvasni, ITT mutattuk be őket.
Az ominózus etűdről még áll, amit a nyáron írtam, amikor bemutattam Zala Kristóf háromszámos kislemezét: „Ha egy tőmondatot kellene írnom erről a dalról, mindenképpen azt vésném kőtáblára: számomra ez 2016 legfülbemászóbb szűk három perce. Még úgy is, hogy csípőből sokan rávágnák: ez most komoly? Ez fülbemászó? Nincs is benne semmi, de semmi váratlan durr! Talán nincs. Talán picit hamiskás az egész. Talán tényleg semmi extra. De mégis! Ott motoszkál valami benne.”
Nos, ez tehát az idei felhozatal.
Bízom benne, hogy kellőképp lefedjük vele az idei esztendőt. Még akkor is, ha minden ilyen listázás szubjektív, s jó páran el is küldenének melegebb éghajlatra kapálni, mert ezt vagy azt a dalt nem válogattuk be az idei listára.
Mindenkitől, aki így érez, szíves elnézést kérek! Így, év végén, magunk mögött hagyva 2016 mozgalmas hónapjait, azonban álljon itt egy kis összegzés, mi minden történt velünk a számok nyelvén az idei évben.
Ennek fényében mindenkinek köszönjük, aki idén is megtisztelt figyelmével, illetve beállt a Titánok mögé, és velünk együtt úgy gondolja, igen is több figyelmet és törődést érdemelnek a feltörekvő magyar zenei formációk. Külön nagy pacsi lelkes sajtópartnerünknek, a NOWmagazinnak, valamint az EFOTT-nak, a Közgardennek és a TrashHill Studios legénységének, valamint mindazoknak, akik egyengették az utunk ebben az évben!
A történet persze nem áll meg, lankadatlanul folytatjuk munkánk, s miközben jön a harmadik szezon, nagyon várjuk, ezúttal melyik dal tetszik majd a legjobban olvasóinknak.
További érdekességekért érdemes követni zenerovatunk, az Ígéretes titánok Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
###HIRDETES2###
