Az elmúlt évtizedben egyébként tényleg érezhető a változás, egyre több zenekar kezdi kinőni az országhatárokat, s üzeneteik már nem nemcsak a saját berkeiken belül ülnek. Épp ezért érdemes kihasználni a közös térségi piacot is, és a nyugatra vágyódás helyett a szomszédok muzsikájába belelesni. Főleg, hogy a feltörekvőkön egyre kevésbé jönnek ki a kelet- és közép-európai gyerekbetegségek.
A showcase-fesztivál ismérve, hogy elsősorban a szakmának szól, a zenei lüktetésen ügyködőket akarja összetrombitálni, hogy együtt gondolkodás keretében ismeretségek, kapcsolatok jöjjenek létre. Ennek ellenére nem zárt tanácskozásról van szó, akit érdekel a dolog, gyakorlatilag minden szekcióban részt tud venni, az esti koncertek mellett a zenei marketingre, márkaépítésre, illetve kampányolásra fókuszáló szakmai előadásokon is.
Ami a programot illeti, tizennégy országból érkeznek a bandák: román, szlovák, szlovén, horvát, szerb, ukrán, cseh, lengyel, bolgár, észt, lett, litván és orosz zenekar is koncertezik majd a négyes – Gustave Tiger, Volkova Sisters, Iamyank Live Band és Fran Palermo – magyar kontingenssel együtt. A fellépők kiválasztásában a részt vevő országokból mintegy százan segédkeztek.
Egy ilyen fesztivál zenekari kínálata ugyanis nem „tehetségkutatókon” vagy menedzseri érdekek mentén való ajánlásokon, hanem egy hosszú, többlépcsős, fájdalmas, sokszereplős vajúdás végén alakul ki. A Bush esetében a legfontosabb az volt, hogy külföldi karrierre érett, „mutogatni való” csapatok közül válogassanak.
Itt van például nagyon nagy kedvencünk a Volkova Sisterstől, az Opening:
Mint Andi mesélte, már az ebben a fázisban tapasztalt aktivitás is öröm számukra, egyúttal mutatja, egyre inkább van igény az ilyen együttműködésekre. Először egy hatvanas lista készült el, amely végül úgy szűkült huszonhétre, hogy a „saját”, hazai bandáit kivéve mindenki az összes résztvevő ország valamennyi zenekarát értékelte.
Mivel a szervezők ezt amolyan tesztévnek szánják, most azt szeretnék felmérni, milyen hatása lesz ennek a három budapesti napnak. Ugyanakkor nem elhanyagolható kérdés, mit tartanának mégis sikernek. „Ha mindenki, legyen zeneipari munkás, újságíró vagy épp koncertlátogató, úgy távozna, hogy, »Hú, megérte nagyon! Volt értelme eljönni, és folytatni kellene ezt az együtt gondolkodást«” – összegezte a vágyaikat Andi.
