Részt vett a február 9-i megnyitón, de csak szűk egy héttel később költözött be az olimpiai faluba egyetlen műkorcsolyázónk, Tóth Ivett, aki a több edzéslehetőség miatt Szöulban készült, s csak szerdán érkezett Kangnungba.
Itt néztük meg az egyik edzését, amely után többek között arról kérdeztük, mennyire érzi még messzinek a február 21-i versenynapot, amikor végre ő is bemutatkozhat az olimpián rövidprogramjával.
„Nehéz, hogy már itt vagyunk a versenyen, de még nem szabad kiengedni, hiszen a formaidőzítéshez minél több edzést kell csinálni a napokban. Most még próbálunk mennyiséget tolni, utána meg jön majd a kiengedés a hét elején” – mondta.
Tóth Ivettnek Szöulban volt ideje egy kis városnézésre is. „Egyszer elmentem a központba, hangulatos kis standok vannak rajta érdekes ételekkel, de azokat így
a verseny előtt nem mertem megkóstolni, majd talán utána.
Volt már rá példa, hogy külföldön utcán árult ennivalótól gyomorrontást kaptam. Nem mindig az európai gyomornak való, amit beleraknak.”
Az olimpiai falu étkezdéjében azonban nem tart semmitől, elmondása szerint színes a választék. Miután a többi korcsolyás lány, az ötfős short trackes csapat egybeköltözött – egy négyfős apartman kapacitását egy matraccal bővítve – a magyarok szálláshelyén belül, ő harmadmagával lakik saját trénerével, a belga Linda van Troyennel és a rövid pályás gyorskorcsolyázók vezetőedzőjével, Csang Csinggel.
Az országról is pozitív benyomásai vannak. „Jártam már Ázsiában, úgyhogy volt már bennem egy kialakult kép, nagyon megtetszett Korea, kedvesek, segítőkészek az emberek.”