Közmunkára ítélték a diákot bántalmazó tanárt

A vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

MD
2014. 06. 05. 11:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bíróság közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettében és könnyű testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek a 29 esztendős férfit.

A kollégái által lelkiismeretes, segítőkész pedagógusnak tartott vádlott 2010 óta dolgozott angol–számítástechnika szakos tanárként a Csongrád megyei község iskolájában, ahonnan a történtek miatt május 23-án elbocsátották.

A pedagógus május 8-án, kora délután az iskola udvarán észrevette, hogy a későbbi sértett – egy magatartási és tanulmányi problémákkal küzdő nyolcadikos fiú – és egy diáktársa között tettlegességig fajuló vita alakult ki. A tanár kérdőre vonta a fiút, aki azt felelte, hogy nem csinált semmit; ezért indulatában meglökte. A diák ekkor tiszteletlenül szólt vissza a tanárnak, mire a férfi önuralmát elveszítve pofon csapta, és kétszer megrúgta.

A tanár ekkor közölte a diákkal, hogy elviszi az igazgatóhoz, hogy ott beszéljék meg a történteket. A fiú azonban nem akart engedelmeskedni, ezért a tanár a ruháját megragadva vitte föl az irodához. Az iroda ajtajához érve a fiú ismét távozni akart, ezért a tanár a vállánál megfogva a falhoz szorította, miközben továbbra is emelt hangon beszélt hozzá. Az igazgató az irodából a kiabálást meghallva kilépett, és behívta a sértettet.

A tárgyaláson a vádlott nem tett vallomást, de az eljárás során korábban elmondta, megbánta a történteket, magatartását maga is pedagógushoz méltatlannak tartja.

Lakatos Lajos Sándor bíró a döntés indoklása során kifejtette, az enyhítő körülmények túlsúlya – köztük a jelentős sértetti közrehatás – miatt döntött úgy, hogy az ügyészség által indítványozott felfüggesztett szabadságvesztés helyett közérdekű munka végzésére kötelezi a vádlottat.

A vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet, az ügyész három nap gondolkodási időt kért az esetleges fellebbezés bejelentésére.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.