Elvesztett százezrek: nem létező albérleteket adtak bérbe

Egy férfi legalább kilenc alkalommal csalt ki pénzt emberektől, ezzel tetemes kárt okozva nekik.

SzE
2016. 11. 20. 9:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyanúsított idén május és november 16. között kilenc alkalommal tévesztett meg albérletet kereső személyeket – írja a Police.hu. A férfi interneten hirdetett meg budapesti lakásokat, majd azok bemutatása nélkül – magát Antal Norbert 33 éves budapesti lakosnak kiadva – bérleti szerződést is kötött a sértettekkel. A szerződéskötéskor kaució címén több százezer forintot kért és vett át tőlük, ezzel összesen több mint másfél millió forinttal csapta be őket.  A sértetteknek a pénzért cserébe hamis kulcsokat adott át, ezt követően pedig elérhetetlenné vált.

A rendőrök a 34 éves budapesti férfit november 16-án fogták el, amikor egy XVII. kerületi kávézóba beszélt meg találkozót egy nővel. Ekkor ismerte fel egy tanú, aki értesítette a rendőrséget. Amikor a hatóság emberei a helyszínre érkeztek, átvizsgálták a férfi ruházatát, annak során pedig megtalálták nála az Antal Norbert névre kiállított személyi iratokat, az aláírásra előkészített szerződéseket, valamint több mobiltelefont és SIM-kártyát. A lakásán tartott házkutatás során egyéb hamis iratokat is fölleltek.

A férfit őrizetbe vették, jelenleg csalás és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytatnak ellene nyomozást. A rendőrség indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását is, amit az illetékes bíróság november 19-én el is rendelt. Kérik, hogy akinek a sérelmére hasonló módszerrel bűncselekményt követtek el, tegyen bejelentést.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.