Óriási a lakáshitelek kamatfelára Magyarországon

Az MNB alelnöke szerint ennek mértéke hazánkban kétszer akkora, mint a régióban.

MTI
2016. 12. 28. 11:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Márton kifejtette: a lakáshitelek gyors felfutását az állami programok (csok) és az alacsony kamatok is támogatják. Figyelni kell azonban arra, hogy a hitelezés egészséges szerkezetben valósuljon meg.

Nagy Márton véleménye szerint kulcskérdés a kamatfelár mértéke, hiszen ma a magyar lakáspiacon a hitelfelár öt százalékpont körüli, ami kétszer akkora, mint a régióban, és ezt csökkenteni kell.

A kamatfelárak leszorításához szükséges a bankok közötti árverseny növelése, ehhez a termékek összehasonlíthatóságának javítására, a bankváltás ösztönzésére, így a hitelkiváltás magas költségeinek, időigényének mérséklésére és adminisztratív korlátok lebontására van szükség – fűzte hozzá.

Az alelnök szólt arról is, hogy 2016 második felében a háztartási szektor nettó hitelfelvevővé vált, viszont összességében idén még csökkenhet a hitelállomány. „2017-ben már egy százalék feletti növekedést várunk, 2018-ban pedig a bővülés dinamikája az öt százalékot is elérheti” – mondta a jegybanki alelnök.

A várható béremelésekről kifejtette: a béremelések és a járulékcsökkentések ellentétes hatásai aggregált szinten várhatóan kioltják egymást, így ez nem okoz költségoldali árnövekedést, lesznek olyan ágazatok, amelyekben jelentkezik inflációs hatás, de ez makroszinten nem eredményez túlzott áremelkedést.

Rámutatott: valójában a nagyobb jövedelem által hajtott fogyasztásélénkülés növelheti az inflációt. Összességében azonban az infláció idén és jövőre is a háromszázalékos cél alatt alakul, és azt várhatóan 2018 első felében éri el. Eközben a GDP bővülése 2017-ben 3,6 százalék körül lehet, de a négy százalék körüli növekedés sincs kizárva. Mindez lehetőséget teremt a laza monetáris kondíciók tartós fenntartására – emelte ki Nagy Márton.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.