Négy nap. Igen, már csak ennyi van vissza szentestéig, úgyhogy ha még nem vett meg semmit az ünnepekre, kezdhet pánikolni. A plázákban, karácsonyi vásárokban mára elviselhetetlenné duzzadt a tömeg, internetes rendelésben ne is gondolkodjon, hacsak nem húsvétra akar szandált beszerezni. Ha be is jut valamelyik áruházba, készüljön föl, hogy közelharcot kell majd vívnia mindenért, még az olyan alapdolgokért is, mint például a vaníliás cukor vagy a sütőpor, hiszen ezek szinte minden karácsonyi sütemény nélkülözhetetlen alapelemei.
Szóval dobja le magáról a fogyasztói társadalom béklyóit, nyugodjon meg, gyújtson meg egy gyertyát, és koncentráljon az ünnep valódi értékeire: a szeretetre, szeretteivel való együttlétre és a pihenésre.
Ma már a közéletben is szinte minden a közelgő karácsony körül forog, jótékonysági akciók sora zajlik, ezek közül most egy csak igazán különlegeset emelnénk ki: a Balassagyarmati Fegyház és Börtön fogvatartottai ugyanis a helyi kórház gyermekosztályának visznek ajándékokat, majd Szügy határában kivágnak egy fenyőfát, amelyet elvisznek a szintén Balassagyarmaton lévő Reménysugár Gyermekotthonba. A rabok természetesen a családjuk nélkül karácsonyozó gyermekeket is megajándékozzák, hogy ha lehet, kicsit szebbé tegyék számukra az ünnepet.
Politikusaink azonban sajnos még mindig nincsenek emelkedett hangulatban, az ünnep előtti utolsó napokra is jut bőven kampányszagú akciókból. A fideszes politikusok vidéken még mindig „minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációját” értékelik, és várhatóan folytatódik az MSZP–DK–Karácsony Gergely-féle szappanopera is – vélhetően egy újabb váratlan, ám annál inkább megmosolyogtató fordulattal. A legújabb hírek szerint egyébként a két pártnak külön listája lesz, de egy választókerületben csak az egyikük indít majd jelöltet. Arról azonban, hogy melyik körzetben ki indul – és ez az igazi lényeg – még mindig nincs megállapodás.
Valamiben azonban, úgy tűnik, lesz ellenzéki egyetértés: az MSZP, az LMP, a DK, az Együtt, a Liberálisok, a Párbeszéd, a Bokros Lajos vezette Modern Magyarország Mozgalom és Momentum várhatóan azt jelenti ma be, hogy együtt gyűjtik majd az aláírásokat a 3-as metró teljes akadálymentesítéséért, amely érthetetlen okból nem része a vonal felújítási tervének.