Rogán Antaltól Háry Jánosig: ez vár ránk ma

Miniszteri meghallgatások, vörösiszapper, Mátyás király emlékév, felújított magyar rajzfilm – íme a hétfői étlap.

Bittner Levente
2017. 12. 11. 5:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jó reggelt kívánunk! Ha minden a meteorológusok előrejelzése szerint alakul, ma igencsak indokolt lesz forró kávéval vagy teával indítani a napot. Viharos szél, havazás, havas eső, eső – ezek bármelyikével találkozhatunk, ha kilépünk az ajtón. Ám mielőtt teljesen kétségbeesnénk: később azért valamelyest javulhat az idő, keleten pedig még napsütés is lehet.

Most pedig nézzük, a havazáson túl mire számíthatunk a nap folyamán!

Rogán Antal és Trócsányi László miniszterek nyolc órától az Országgyűlés igazságügyi bizottságába hivatalosak, éves meghallgatásukon biztosan szóba kerülnek a kormánypárti politikusok részéről a bíróságokat ért támadások. Emellett a letelepedési kötvények ügyében is lesz mire válaszolniuk: szombaton írtuk meg, hogy az egy kivételével adóparadicsomokban bejegyzett cégek 155 milliárdos bevételt könyvelhettek el.

Ma veszi kezdetét a vörösiszapper megismételt elsőfokú tárgyalása Veszprémben. A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla még február 6-án helyezte hatályon kívül a Veszprémi Törvényszéknek az összes vádlottat minden vádpont alól felmentő határozatát, és új eljárás lefolytatására kötelezte az első fokot. Az indoklása szerint az elsőfokú bíróság több eljárási szabályt megsértett, ítélete pedig alkalmatlan a felülbírálatra.

Az Országgyűlés 11 órától ülésezik, napirend előtt biztosan megkérdezik a kormány képviselőit az Állami Számvevőszék Jobbikkal szembeni eljárásáról.

Még ebéd előtt Pintér Sándor belügyminiszter, Handó Tünde, az OBH elnöke, Polt Péter legfőbb ügyész, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke és Kónya István, a Kúria elnökhelyettese közös sajtónyilatkozatban fogja értékelni intézményeik éves korrupcióellenes tevékenységét. Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke azonnal reagál is erre: A korrupció ma rendszerszintű Magyarországon címmel hirdetett sajtótájékoztatót.

Mátyás király emlékév indul, erről Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tart sajtótájékoztatót.

Ebéd közben pedig izgulhatnak a nemzetközi foci szerelmesei: déltől sorsolják a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek, majd egytől az Európa-liga első kieséses fordulójának párosításait.

A nap folyamán Vlagyimir Putyin orosz elnök Ankarába utazik, ahol török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal tárgyal.

Az oktatásról, a jövő évi választásról és Magyarország jövőjéről vitázik Kész Zoltán független országgyűlési képviselő és Vona Gábor, a Jobbik elnöke 18 órától a Mozsár Klubban. Ott leszünk, beszámolunk az elhangzottakról.

Ha pedig kultúrára vágyna, kora este a Pesti Vigadóban tartják a Kodály Zoltán Háry János című daljátékából 1983-ban készült egész estés rajzfilm digitálisan felújított változatának díszbemutatóját.

A 80 éves Koós Jánossal Erdélyről, a Fradiról és Hofi Gézáról is beszélgettünk, s kiderült az is, miért nem volt még sosem beteg, miért kellett nevet változtatnia, mi volt a három kívánsága Rióban, és hogy mit főzött Dajka Margitnak hajnali háromkor.

153 meccse volt a belga élvonalban Urbán Flóriánnak, aki rakodómunkásként kezdte pályáját. Minden második csapatánál fizetési gondok voltak, de nem csak emiatt merült el nyakig az éjszakai élet forgatagában. Mélypontokról, alkoholról, kokainról, kéjnőkről, bundáról és arról is ír most megjelent könyvében, miért küzd évtizedes lemaradással a magyar foci nyugat-európai riválisaihoz képest. Videós interjút is adott nekünk könyve kapcsán!

Piricse, Ópályi, Boldva, Felsőzsolca, Gyöngyösoroszi után most itt van nekünk Sály. Vagyis megint bővült egy újabb északkelet-magyarországi faluval az a sor, amelynek kapcsán megjelent a sajtóban az a rettenetes mondat, hogy „kis híján megismétlődött az olaszliszkai lincselés”. És ehhez ma már elég egy közúti baleset, dühösen ordibáló cigányok, meg egy pofon. Vagy kettő. Esetleg egy „ganéj cikk”. És persze egy falu, ahol izzik a parázs a hamu alatt.

Mielőtt kitört volna a háború, több száz magyar élt Szíriában. A lassan hét éve tartó, csaknem félmillió halálos áldozatot követelő konfliktus felmorzsolta a virágzó közösséget, így napjainkra csupán tucatnyi magyar maradt a sokat szenvedett országban. Nehéz sors jutott nekik: az ágyúdörgés, a gránáteső és a rakétatűz természetessé vált az életükben, sőt olyan is akad közöttük, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Mindezek ellenére a végsőkig kitartanak. Szíriába utaztunk, hogy felkeressük a fronton élő honfitársainkat.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.