Míg mi megfagyunk, a lengyel kormányra ledobhatják az atombombát

Az EU-szerződés 7. cikkelyéről szavaznak, ami a magyar kormányt is érdekelheti. Putyin is elmondja, mit ajánl az oroszoknak.

Kovács Áron
2018. 03. 01. 5:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Március 1-je van, elvileg a meteorológiai tavasz első napja, de ezt ma biztosan nem fogjuk észrevenni, hiszen épp a tél leghidegebb éjszakáján vagyunk túl. Hajnalra a meteorológiai szolgálat majdnem az egész országra sárga, a délnyugati megyékre pedig narancs figyelmeztetést adott ki, hiszen a hőmérséklet −20 Celsius-fok alá is csökkenhet. Nappal se reméljünk többet −2, −7 foknál, délen-délnyugaton ehhez még egy kis havazás is társul majd. Szóval csak óvatosan, figyeljünk egymásra! 

Egyébként Szent Dávid napja van, ami Wales nemzeti ünnepe is, sőt még ez a nukleáris fegyverek elleni harc nemzetközi világnapja. 1917-ben ezen a napon fogták perbe Babits Mihályt a Fortissimo című, háborúellenes verséért, három évvel és egy vesztes háborúval később ezen a napon választották Magyarország kormányzójává Horthy Miklóst. Ráadásul ma van a születésnapja Justin Bieber kanadai énekesnek és botrányhősnek is.

###HIRDETES###

A nagy hidegben – vagy a hódmezővásárhelyi eredmények miatt – mintha befagyott volna a magyar belpolitika is, pedig elvileg kampány van. Elég jellemző, hogy a kormányoldalon a legnagyobb eseménynek az ígérkezik, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja osztrák kollégáját. Karin Kneissl később „A földrajz visszatérése” címmel tart előadást az Andrássy Egyetemen.  

Gyurcsány Ferenc délután Salgótarjánban mondja el, hogy „Orbánnal nincs alku”, Hadházy Ákos, az LMP társelnöke és Szél Bernadett, a párt miniszterelnök-jelöltje viszont Budapesten tart korrupcióinfót, amelyen „az ellopott oktatási reform” lesz a téma, no meg a Klik elherdált milliárdjai.

A nap legjobban várt világpolitikai eseménye feltehetően Vlagyimir Putyin orosz elnök évértékelő beszéde a parlament két háza előtt. Ott is kampány van, Putyinnak fontos felráznia az oroszokat, mégiscsak jó lenne, ha nem fulladna érdektelenségbe a választás, amin úgyis ő nyer. A beszédben talán azoknak az európaiaknak is üzen valamit, akik tartanak az egyre harciasabb orosz külpolitikától. 

Közben Szófiában Jean-Caude Juncker, az Európai Bizottság elnöke találkozik a tagjelölt országok vezetőivel. Kritikusai szerint Juncker felelőtlenül ígérget EU-tagságot, hiszen a bővítésre semmi reális esély. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke pedig Londonban egyezkedik Theresa May brit miniszterelnökkel a brexit részleteiről.

Strasbourgban ugyanakkor az unió belső bajaival foglalkoznak: Budapesten is biztos figyelnek arra, mi lesz a szavazás kimenetele a Lengyelország ellen alkalmazandó 7. cikkely ügyében – ez az egyetlen igazi EU-s szankció egy tagállam ellen, nem véletlenül hívják nukleáris opciónak, és a magyar kormány ellen is be van már készítve egy hasonló eljárás a jogállam lebontása miatt. 

Kora délután Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára nyitja az Afrika Expót. Mielőtt bárki megijedne, nem afrikai migránsokat hoznak a Hungexpo A pavilonjába, ez inkább egy utazási kiállítás, minket akarnak elcsábítani a fekete kontinensre. Hajrá!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.