A Művészetek vándora – A zeneszerző Csáth Géza című könyv szerzője, Kelemen Éva zenetörténész elmondta: Csáth zeneszerzői életművére úgy tekinthetünk, mint az egységes művészi önkifejezése egyik rétegére. Bár nem volt rendszeresen tanult zenész, jól hegedült és zongorázott, több mint száz kompozíció is őrzi zenei tehetségét. E zeneszerzői életművet – zömében dalokat, zongora- és kamaraműveket – mutatja be a kötet egy tanulmány és egy részletes műjegyzék formájában.Fontos kiegészítője a könyvnek egy CD is, amelyen Csáth Ady, Kosztolányi és Csokonai verseire szerzett dalai, két szólózongora-műve, két hegedűre és zongorára szerzett kompozíciója, valamint két vonósnégyes-tétele csendül fel Elek Szilvia (zongora), Kiss Tivadar (ének), Kuklis Gergely (hegedű), Csonka Gábor (hegedű), Benkő Gyula (brácsa) és Sturcz András (gordonka) előadásában.Csáth zenei érdeklődésének komolyságát jelzi, hogy felvételizett is a budapesti Zeneakadémiára, komolyabb zenei előtanulmányok hiányában azonban nem vették fel. „Egész életében zavarta, hogy nem volt elég képzett zeneileg” – mondta Kelemen Éva, hozzátéve, hogy ennek ellenére voltaképpen élete végéig komponált.A zenei életműben kiemelt helyet foglalnak el a dalok, melyeknek Kelemen Éva szerint stilisztikailag két nagyobb csoportját különböztethetjük meg: a népies műdalok jellemzőit mutató műveket és a kortárs költők verseire szerzett kompozíciókat. Ez utóbbiak jól illeszkednek más szerzők, például Reinitz Béla 1910-es évek táján keletkezett, hasonló jellegű versmegzenésítéseihez – mutatott rá a zenetörténész.Kelemen Éva több éve foglalkozik Csáth Géza zenei hagyatékával az OSZK Zeneműtárában, több publikációja is megjelent már a témában. A kötethez mellékelt lemez létrejöttében oroszlánrészt vállalt Elek Szilvia zongoraművész, író, aki a kéziratban maradt kompozíciók némelyikét átigazította és részben újragondolta. Utóbbira Kelemen Éva elmondása szerint azért volt szükség, mert Csáth autodidakta zeneszerzőként nem mindenhol tökéletesen jegyezte le zenei gondolatait.
Csáth Géza, a zeneszerző
A főként íróként ismert, eredetileg orvos Csáth Géza zeneszerzői életművét összefoglaló kötet jelent meg.
2015. 09. 23. 17:22
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!